Már az igazgatótanácsot szeretné leváltatni

Pozsony. Roman Kováč az Általános Egészségbiztosító (VšZP) igazgatótanácsának leváltását javasolja a következő kormányülésen. Az egészségügyi miniszter a biztosítóról szóló törvényre hivatkozik, mely előírja a biztosító igazgatójának leváltását, ha az állami felügyelet súlyos hiányosságokat talál munkájában.

Pozsony. Roman Kováč az Általános Egészségbiztosító (VšZP) igazgatótanácsának leváltását javasolja a következő kormányülésen. Az egészségügyi miniszter a biztosítóról szóló törvényre hivatkozik, mely előírja a biztosító igazgatójának leváltását, ha az állami felügyelet súlyos hiányosságokat talál munkájában. A hiányosságok súlyosságát természetesen a felügyelet állapítja meg. Ha a kormány elfogadja Kováč indítványát, a biztosító attól a pillanattól, amikor a parlament megkapta a kormányhatározatot, a minisztérium igazgatása alá kerül. Az igazgatótanács leváltásáról ugyan a parlamentnek kell határoznia, szavazni azonban már csak az új képviselők fognak, néhány hónapig tehát a minisztérium felügyelhetné a biztosítót. Roman Kováč a leváltásra tett javaslatát azzal indokolja, hogy a testület nem teljesítette törvény adta kötelességét: a felügyelet javaslata ellenére nem váltotta le az igazgatót. Ezt legkésőbb szeptember 12-ig meg kellett volna tennie, ám október elsejére halasztotta a döntést. Egyes források szerint a tárca a biztosító 14 milliárd koronás kinnlevősége miatt akarja megszerezni az irányítást, mivel ellenőrizni akarja az adósságállomány eladását. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?