A gazdasági miniszter most megpróbálja visszaperelni az összeget, amit korábban önszántából kifizetett az MH Manažmentnek
Már a rendőrség is vizsgálja a rekordösszegű sikerdíjat
Lefoglalta a rendőrség azt a rekordnagyságú sikerdíjat, amelyet az MH Manažment fizetett ki a Bžán ügyvédi irodának – közölte Tibor Gašpar (Smer-jelölt) országos rendőrfőkapitány. A gyanú szerint hűtlen kezelés történt.
A rendőrség a Főügyészségen tett feljelentés nyomán kezdte vizsgálni az MH Manažment szerződéseit. „Az ügyben eljáró nyomozó kérésére a vizsgálatot felügyelő ügyész engedélyezte a jogi iroda számlájára átutalt összeg lefoglalását” – közölte Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány. Hozzátette, ez a lépés nem azt támasztja alá, hogy valóban bűncselekmény történt volna, vagy hogy a sikerdíjra nem tarthatott volna igényt az ügyvédi iroda. „Ha a bíróság úgy dönt, hogy a sikerdíjról szóló szerződés összhangban van a törvényekkel és a sikerdíj összege is indokolt, a pénzt fokozatosan vagy egyszerre feloldjuk” – magyarázta a főrendőr. A pénz lefoglalásával pusztán biztosítani akarták, hogy ha szükséges, visszakerülhessen az államkincstárba.
Az állam perel
Radomír Bžán ügyvédi irodája az olasz Enellel szemben folytatott sikeres nemzetközi perért zsebelheti be minden idők legnagyobb sikerdíját. A gazdasági minisztériumhoz tartozó MH Manažmenttel kötött szerződés alapján először 77 millió eurós sikerdíjra tarthatott volna igényt. A botrány kirobbanását követően az összeget Peter Žiga (Smer-jelölt) gazdasági miniszter 17,7 millió euróra alkudta le, melyet a hét első felében átutalt a tárca. A minisztérium mégis pert indít Bžán irodája ellen, melynek keretében a kifizetett összeg és a szokásos sikerdíj közötti különbség visszafizetését szeretnék elérni.
Sikerdíjak és jutalmak világa
Radovan Bžán 17,7 millió euró sikerdíjat kapott
Az MH Manažment csúcsvezetői 29, 24 és 22 ezer eurós végkielégítéssel távoznak a cégtől
A Dvorecký és Partnerei ügyvédi iroda februárban 8 millió eurót kapott az MH Manažmenttől
Smeresek a pályán
Az ügy pikantériája, hogy nem csak Radovan Bžán köthető a Smerhez, hanem az MH Manažment több tagja is. Ráadásul nemcsak az MH Manažment felügyelőtanácsának elnöke, Branislav Bačík tagja a Smernek, hanem a felügyelőtanács egyik tagja, Juraj Greda is.
A MH Manažment felügyelőtanácsát Žiga a botrány kirobbanását követően visszahívta. Nem sokkal később a bulvársajtó kiderítette, hogy a csúcsvezetők komoly lelépőkkel távoztak az állami cégtől. A felügyelőtanács volt elnöke, Branislav Bačík 29, a tanácstagok, Rudolf Šamaj 24, Juraj Greda pedig 22 ezer eurós lelépőt kaptak. A botrányos szerződés miatt a rendőrség is vizsgálja a tanácstagokat. Tibor Gašpar szerint első körben tanúként hallgatják ki őket. „Pozíciójuk a nyomozás, illetve a bizonyítási eljárás során megváltozhat” – közölte az országos rendőrfőkapitány.
További szerződések
Gašpar megerősítette, hogy az MH Manažment által kötött, szintén rendkívül magas sikerdíjat tartalmazó további két szerződést is vizsgálják. Ezekről azonban bővebben nem tájékoztatott. Hozzátette, hogy itt a már kifizetett sikerdíjak lefoglalása jóval bonyolultabb lehet. „Ha indokolt lesz, biztosan sor kerül rá” – zárta Gašpar. Az MH Manažment februárban további 8 millió eurót fizetett ki a Dvorecký és Partnerei ügyvédi irodának. Az ellenzéki Grendel Gábor (Nova) korábban elmondta, hogy olyan peres ügyekről volt szó, melyeket az állam mindenképpen megnyert volna, ezért sem indokolt a magas sikerdíj. Az ellenzéki képviselő szerint azt sem lehet kizárni, hogy az államot perlő cég az államot képviselő ügyvédi iroda kezére játszott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.