Már a kormány szerdai ülésén dönthetnek egy teljesen új atomerőmű építéséről

Bohunice
Pozsony |

A Fico-kabinet egy új, teljesen állami tulajdonban levő atomerőmű építését tervezi, amiről már a kormány szerdai ülésén megszülethet a döntés. Változásokra számíthatunk azonban a lakossági energiatámogatások esetében is.

Az elmúlt időszakban már többször is felmerült egy új szlovákiai atomerőmű építésének az ötlete, Robert Fico (Smer) kormányfő a gazdasági miniszternél, Denisa Sakovánál (Hlas) tett hétfői látogatásán azonban a konkrét tervekkel is előrukkolt. Fico szerint az új, mintegy 1200 megawatt teljesítményű erőmű építéséről már a kormány szerdára (május 15-ére) tervezett nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülésén szeretnék meghozni a döntést.

Állami erőmű

„Egy új, 100 százalékos állami tulajdonban levő, legfeljebb 1200 megawatt teljesítményű atomerőműblokkot akarunk”

 – mondta Fico. A kormányfő szerint az új atomerőműnek nem keresnek új helyszínt. A Nagyszombati járásban található bohunicei, magyar nevén apátszentmihályi atomerőmű (szlovákul Atómové elektrárne Bohunice, EBO) meglévő infrastruktúráját szeretnék felhasználni. „Ezzel jelentős mértékben lerövidítjük az engedélyezési eljárást, elkerülve az olyan intézkedéseket, amelyek egyébként sok-sok évet vennének igénybe” – tette hozzá Fico.

Nő a fogyasztásunk

A kormányfő szerint Szlovákia nem halogathatja sokáig egy új erőmű építését, arra számítanak ugyanis, hogy az elkövetkező húsz évben nagyjából 80%-kal nőhet a villamosenergia-fogyasztásunk. A mohi atomerőműben ugyan nemrég indították be a harmadik blokkot, és azzal számolnak, hogy nemsokára a negyedik blokk is megkezdi az áramtermelést, a kormányfő szerint azonban ez nem lesz elég. 

„Számolnunk kell azzal, hogy egyes energiaforrások fokozatosan le fognak állni. Így szükségünk lesz egy olyan forrásra is, amely nemcsak erős, hanem az állam ellenőrzése alatt is áll, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megbirkózzunk a válsághelyzetekkel”

 – tette hozzá a kormányfő.

Nem lesz orosz

Saková szerint már idén nyáron megkezdik az erőmű építéséhez szükséges földek felvásárlását. Reményei szerint az új reaktor építését a stratégiai beruházásokról szóló törvény is segíti, amely megkönnyíti a földfelvásárlást. A jogszabályt ugyan a köztársasági elnök, Zuzana Čaputová nem írta alá, Saková azonban arra számít, hogy a parlament nyárig felülbírálja az elnök vétóját. 

„Az erőmű építésébe még a mi kormányzásunk alatt szeretnénk belevágni”

 – tette hozzá a gazdasági miniszter. A tárcavezető azt is elárulta, hogy az új blokk építésénél nem számolnak az orosz technológiával. „Ezt vagy a francia Framatome, vagy az amerikai Westinghouse, esetleg ázsiai cégek fogják megépíteni. A beszállítót nemzetközi pályázat útján választjuk ki” – állítja Saková.

Célzott támogatások

A kormányfő gazdasági minisztériumban tett látogatását követően Saková – az új atomerőművel kapcsolatos részletek ismertetése mellett – a lakossági energiatámogatásokra is kitért. A tárcavezető megismételte azt a korábbi nyilatkozatát, amely szerint az elkövetkező időszakban felhagynak azzal az eddigi gyakorlattal, hogy az állam azon családoknak is támogatta az energiaköltségeit, akiknek erre egyébként semmi szükségük nem lett volna. 

„A lakossági gázszolgáltatás általános támogatásának egész biztosan véget vetünk. Nem kívánjuk támogatni a luxusvillák medencéinek a felfűtését. Erre egyrészt nincsenek meg a forrásaink, másrészt meg kell tanítanunk az embereket a takarékosságra. Az energiatámogatást az alacsony jövedelmű családoknak szánjuk, épp ezért a munkaügyi tárcával együttműködve már dolgozunk a célzott támogatások rendszerén”

 – mondta Saková, aki további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált.

Több pénz Sakovának

A hétfői találkozón szóba kerültek az uniós támogatások is. Fico szerint a gazdasági tárca több uniós forrást lenne képes felhasználni, mint amennyit eredetileg elkülönítettek számára, a kormány ezért azt tervezi, hogy más minisztériumoktól és alapokból csoportosítanak át forrásokat Saková tárcájának. 

„Az uniós forrásokkal és a gazdaságélénkítési tervvel kapcsolatban valószínűleg már a jövő hétre rendkívüli kabinetülést hívunk össze. Rengeteg olyan projektünk van, amely a háztartásokat vagy az önkormányzatokat érinti. Ezért nyomást fogok gyakorolni más tárcákra, amelyeknél úgy érzem, hogy nem tudják elkölteni ezeket a forrásokat, hogy mondjanak le róluk a gazdasági minisztérium javára”

 – mondta el Fico.

A miniszterelnök szerint továbbra is nyitott téma az elektromos autók akkumulátorainak a gyártása. „Vannak kínai vállalatok, amelyek érdeklődnek az együttműködés iránt. Aláírtunk egy szándéknyilatkozatot a Gotion céggel, az egyik legnagyobb akkumulátorgyártóval. De vannak más vállalatok is, amelyek Szlovákiában szeretnének letelepedni” – mondta Fico.  (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?