Mamojka tagadja, hogy segített volna Kočnernek

Mojmír Mamojka

Mojmír Mamojka tagadja, hogy segített volna Marian Kočnernek, aki ellen Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében emeltek vádat. Elismerte ugyanakkor, hogy a vállalkozóval ismerik egymást.

Az alkotmánybíró, aki szerdán nyújtotta be a lemondását a Szlovák Alkotmánybíróság elnökének, állásfoglalásban indokolta meg a döntését.

Eszerint részben az igazságügyi tárca tervezett törvényjavaslata miatt távozik, amely bizonyos korhatárhoz kötné az alkotmánybírói tisztség betöltését, részben pedig egészségügyi problémák miatt. Marian Kočnerrel kapcsolatban elmondta: a vállalkozóval több mint húsz évvel ezelőtt ismerkedett össze a frekvenciatanács ülésén. Ekkor össze is tegeződtek. Azóta állítólag csak néhányszor találkoztak különféle társasági rendezvényeken.

Mamojka továbbra is állítja, hogy nem adott üzleti-jogi tanácsot a vállalkozónak, aki SMS-ben kért tőle ilyet, és nem is találkozott vele ez ügyben. „2018. június 14. és 18. között, és később is az időm nagyobb részét Rimaszombatban töltöttem az anyósom súlyos betegsége miatt” – közölte a távozó alkotmánybíró. Hozzátette: azért nem vállalhat felelősséget, hogy egy harmadik személy miről kommunikált Marian Kočnerrel. „Előadó bíróként háromszor is javasoltam a nevezett személy panaszbeadványának elvetését, melyet az előzetes letartóztatása miatt nyújtott be” – hangsúlyozta.

Mamojkát, aki május 30-ával távozik tisztségéből, Peter Tóth volt titkosrendőr és újságíró kötötte össze Marian Kočner vállalkozóval. Tóth januárban tett tanúvallomást a bíróság előtt Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében. Azt állította, hogy 2018 nyarán találkozott az alkotmánybíróval, és Marian Kočner megbízásából átadott neki egy borítékot egy alkotmánybíróság elé terjesztendő beadvánnyal. A Denník N napilap rendőrségi információkra hivatkozva korábban arról írt, hogy Marian Kočner üzeneteket váltott Mamojkával 2018 júniusában. A Threema üzenetek szerint a vállalkozó 2018. június 14-én készült találkozni az alkotmánybíróval. Marian Kočnert 2018. június 20-án vették őrizetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?