Megszűnik a nyugdíjasok idősávja az üzletekben, a rendezvényeket is engedélyezik

koronavírus üzlet
Pozsony |

2021. május 9-én megszűnik a nyugdíjasok, az egészségkárosodott személyek és kísérőik számára fenntartott idősáv az üzletekben. A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendeletéről Daša Račková szóvivő tájékoztatott.

A május 3-tól hatályos rendelet értelmében lehetővé válik a kabinos felvonók használata is, de azokban csak egyvalaki tartózkodhat, vagy pedig olyan személyek, akik egy háztartásban élnek. A felvonókat hétfőtől már 72 óránál nem régebbi negatív teszttel is igénybe lehet venni (korábban 48 óránál nem régebbi tesztet kértek).

Május 3-tól újra megtarthatók a nyilvános kulturális rendezvények is, vagyis a színházi előadások, filmvetítések, koncertek, kiállítások, de csak azokban a járásokban, ahol legfeljebb másodfokú Covid-riasztás van érvényben. A rendezvények 50 százalékos nézőkapacitással tarthatók meg. A piros besorolású járásokban szabadtéren legfeljebb 200, belső térben pedig legfeljebb 150 néző foglalhat majd helyet. Az ülőhelyek között megfelelő távolságot kell biztosítani. A szervezőknek pontosan tudniuk kell, hogy mennyien vesznek részt egy adott rendezvényen, a rendezvény után pedig két hétig meg kell őrizniük a látogatók telefonszámát és e-mail címét. A látogatóknak 72 óránál nem régebbi, negatív PCR- vagy LAMP-tesztet, illetve 24 óránál nem régebbi Ag tesztet kell majd felmutatniuk. A tesztigazolás felmutatásának kötelezettsége alól mentesülnek a 10 év alatti gyerekek, a beoltottak, illetve azok, akik az elmúlt 180 napban átestek a Covid-19 betegségen. A kulturális rendezvények megtartásának feltételeit az ún. kulturális szemafor részletezi, amelyet szerdán hagyott jóvá a kormány.

A mozitermek továbbra is zárva maradnak. A megnyitásukat csak a járványhelyzet további javulása után engedélyezik.

Az ÚVZ új rendelete, melyet már közzétettek a kormány hivatalos közlönyében, tartalmazza a sportlétesítmények szektorokra osztásának feltételeit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?