<p>Magyar Közösség Pártja (Strana maďarskej komunity) – a Sme szerdai számában közölt információk szerint az a legvalószínűbb, hogy 14 év után erre változtatja nevét a Magyar Koalíció Pártja (MKP).</p>
Magyar Közösség Pártja lehet az MKP-ból
A napilap tájékoztatása szerint több névváltozatot is fontolgatnak, az is lehet, hogy az MKP (SMK) betűszót is teljesen elhagyják.
Berényi József pártelnök a lappal közölte, a Magyar Közösség Pártja csak az egyik lehetséges név. Az esetleges változtatásról a párt szeptemberi kongresszusán dönthetnek, decemberben pedig tisztújító közgyűlés lesz.
Csáky Pál korábbi pártelnök, jelenlegi elnökségi tag a Smenek megerősítette, hogy indul valamelyik vezető posztért, de hogy melyikért, egyelőre nem tudta megmondani. Nem zárta ki, hogy az elnöki vagy valamelyik alelnöki tisztséget akarja megszerezni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.