Magyar főszerkesztője lesz a Smenek

Pozsony |

<p>A Gorilla&shy;-ügyet felgöngyölítő Tom Nicholson visszatér a Smehez. Ismertté vált az is, ki irányítja a távozó Matúš Kostolný után a legnagyobb szlovák véleményformáló napilapot.</p>

A Sme című napilapot december 1-­től Balog Beáta vezeti majd. Balog előzőleg a The Slovak Spectator című, Pozsonyban megjelenő angol nyelvű hetilap főszerkesztőjeként tevékenykedett több mint tíz éven keresztül. A Sme, a The Slovak Spectator és az Új Szó kiadója a Petit Press.

Az újdonsült főszerkesztő célja, hogy a Sme továbbra is független maradjon, s az olvasóinak olyan információkat közvetítsen, amelyekkel objektív képet alkothatnak a társadalomról. Alexej Fulmek, a Petit Press kiadó vezérigazgatójának elmondása szerint a főszerkesztő cseréjénél mindig szem előtt tartotta, hogy olyan ember kerüljön a régi helyére, aki addig is a cégen belül tevékenykedett.

Balog Beáta volt a The Slovak Spectator első hazai főszerkesztője, előtte a kanadai újságíró, Thomas Nicholson vezette a hetilapot. Előzőleg a TASR és a SITA hírügynökségeknek dolgozott. Tanulmányait újságírói szakon végezte Pozsonyban, emellett a University of Missouri újságírószakán is tanult, valamint a neves New York-­i Columbia University School of Journalism diákja is volt.

Itt olvashatja el Balog Beátával készített, pár évvel ezelőtti nagyinterjúnkat.

A főszerkesztőváltás azért történt, mert Matúš Kostolný főszerkesztő és vele együtt a szerkesztők egy része október elején felmondott, mivel a Penta kisebbségi résztulajdonhoz jutott a Petit Press kiadóban.

Visszatér a Smehez a Gorilla-ügyet felgöngyölítő, az ügyről könyvet író Tom Nicholson is. Nicholson projektmenedzserként fog tevékenykedni, feladata az oknyomozó tartalmak biztosítása lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?