<p>Pozsony. Pavol Frešo asszisztálásának köszönhetően az elkövetkező hét évben az SIS volt igazgatója irányítja az Állami Számvevőszéket (NKÚ). A kormánypárt állítja, az új elnök az ellenzék embere.</p>
Magát ellenőrzi a Smer
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14321926986309_3.jpg.webp?itok=p4TjnnZp)
IBOS EMESE
A jobboldali pártok szerint a Smer saját jelöltjét ültette a hivatal élére, így lehetetlen az egyszínű Fico-kormány ellenőrzése.
A parlament tegnap 82 szavazattal azt a Karol Mitríket választotta a Számvevőszék elnökévé, aki egy korrupciós ügyben alibit biztosított Eugen Čuňónak – a volt kassai főpolgármester-helyettest kenőpénz elfogadásával vádolták –, aki az SIS igazgatójaként nem tette lehetővé a Gorilla-ügy egyik fontos tanújának kihallgatását, és aki a napokban véletlenül beismerte az ügyben folytatott lehallgatásokat. A hivatal élén a közpénzek megfelelő felhasználását kell szemmel tartania.
„Mitrík az ellenzék jelöltje, olyan tiszta, mint Isten szeme, nem ismerek tisztább, ellenzékibb jelöltet” – mondta Robert Fico kormányfő a szavazás után. Fico meggyőződése szerint a hét évre megválasztott, 68 éves Mitrík dinamikusan és a törvényekkel összhangban irányítja majd a hivatalt. Mitríket egyetlen ellenzéki képviselő, Pavol Frešo SDKÚ-elnök jelölte, az összes többi ellenzéki elutasítja.
Frešo azt mondta: nincs rossz érzése Mitrík megválasztásával kapcsolatban. „Jelölése az SDKÚ-ban már 2012-ben felmerült, nem játszott ebben szerepet az, hogy Fico is alkalmasnak tartotta. Mivel a Smer többségben van, csak a Smer tudja megválasztani a Számvevőszék elnökét” – magyarázta bizonyítványát Frešo. A szavazát után ellenzéki kollégái nem kímélték őt. „A Smer kihasználta, hogy Pavol Frešo megvásárolhatóvá vált. Mitrík a Smer jelöltje” – jelentette ki Miroslav Beblavý (Sieť). Háttér-információk szerint Frešo jutalma az lehet, hogy a 2016- os parlamenti választáson a Smer listáján indulhat.
Az ellenzék szerint a kormánypárt lehetetlenné tette a hatalom ellenőrzését. „Az ország ötödik legfőbb közjogi méltóságát, nem pedig az ellenzék buzogányát választotta meg a parlament” – mondta Fico. Folytatás és Mitrík-portré a 2. oldalon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.