Máért – határon túli, Fidesz-közeli politikusok jelképes fóruma

Pozsony |

<p>Feltehetően hosszú nyilatkozat elfogadásával végződött tegnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülése, akárcsak az ezt megelőzőké. A magyar&ndash;magyar párbeszédre létrehozott intézmény Orbán Viktor beszéde alapján azonban a kormánypropaganda eszközévé vált.&nbsp;</p>

Szokás szerint Orbán Viktor beszédével kezdődött, utána zárt ajtók mögött folyt tegnap a Máért ülése, amely tegnap, lapzártánk után ért véget. A magyar–magyar egyeztetést most is alaposan befolyásolta az aktuálpolitika. Orbán Viktor szokása szerint nyugati szövetségeseit bírálta egyrészt a menekültpolitkájuk, másrészt az unió bővítésének lelassítására irányuló szándékuk miatt.

Magyarországnak valóban fontos lenne, hogy Szerbia mielőbb tagja legyen az uniónak, már csak azért is, hogy egy újabb uniós állam állná el a Magyarországon át vezető menekültútvonalat. 

Helyünk a világban 

„Orbán Viktor próbálja elhelyezni Magyarországot a nemzetközi politikai térben, akár az Európai Unióban, akár globális szinten, ez rendszeresen látszik például minden tusványosi beszédében” – magyarázta lapunknak Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. – Ebben a térben igyekszik elhelyezni a határon túli magyar közösségekkel tartott kapcsolatokat is.” Az elemző úgy véli, ezzel mutatja, hogy a határon túli magyar közösségekkel fenntartott kapcsolatok is függnek a globális politikai helyzettől. A Máértmost is a Híd politikusai nélkül zajlott, Szlovákiából csak a Magyar Közösség Pártjának politikusait hívták meg. „Ezt nyilvánvalóan az aktuálpolitikai érdekek alapján döntik el – mondta Hangácsi. – A Híd esetében azonban változik a magyar politika,míg kezdetben egyértelműen az MKP-t támogató magyarországi politikáról lehetett beszélni, most azonban, amikor a Híd újra kormányban van, vannak bizonyos gesztusok, háttérfolyamatok. Erre utal, hogy Orbán Viktor néhány hete egy dunaszerdahelyi futballmeccsen együtt mutatkozott Menyhárt Józseffel, Világi Oszkárral és Bugár Bélával.” Véleménye szerint Orbán Viktor már nem támadja olyan erősen a Hidat a sajtóban, mint korábban. 

Kövér beszólt Bugárnak 

Ennek kicsit ellentmond, hogy Kövér László házelnök éppen egy nappal korábban, erdélyi körútján „nemzetárulónak” nevezte a Hidat a transindex.ro hírportál szerint. Kövér úgy véli, az erdélyi magyarok számára intő jel a Felvidék, ahol – szavai szerint – „egyszerű nemzetárulás történt”. Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák–magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, „a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul” – ecsetelte a házelnök a transindex.ro szerint, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a kapcsolat a szerb kormánnyal. Hangácsi szerint ez arra utal, hogy a Fidesz sem teljesen egységes. „Ott is vannak különböző politikai erők, Kövér is egy fontos politikai központ” – véli az elemző. 

Szimbolikus fórum 

A Máért egyben egy „kijáró” fórum is, ahol egyes határon túli politikusok kapcsolatba kerülhetnek magyar kormányzati politikusokkal, magyar ellenzékieket egyre kevésbé hívnak. „Ez egy szimbolikus fórum, ahol a kormány számára elfogadható, a kormányzati pikszisbe beilleszthető képviselők vannak jelen – magyarázta Hangácsi. – Itt a reprezentáció a legfontosabb szempont. Emellett ez egy lobbiszervezet.” A konferencia egyben jó alkalom a Magyarországról érkező támogatások informális elosztására is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?