Maďaričnál járt bemutatkozó találkozón az új államtitkár

Pozsony |

<p>Kedd délután Marek Maďarič kulturális miniszternél járt bemutatkozó találkozón Bugár Béla pártelnökkel együtt Rigó Konrád, akit a Híd jelölt a kulturális államtitkári pozícióra.&nbsp;Őt kérdeztük.</p>

Miről szólt a megbeszélés?Egy kellemes hangulatú bemutatkozó beszélgetésen vettünk részt a kulturális miniszternél. Szóba került az is, hogy államtitkárként milyen hatáskörei lesznek a minisztériumban?Sok téma szóba került, a miniszter nyitottnak mutatkozott ebben a kérdésben. A konkrét hatáskörökről, területekről két hét múlva fogunk dönteni, amikor munkába állok. Arról konkrétan szó esett, hogy az előkészületben lévő kisebbségi kulturális alap koordinációját a minisztérium részéről figyelemmel fogom követni, és bele fogok kapcsolódni ebbe a folyamatba. A többiről közös megállapodás alapján döntünk majd. Két hét múlva állhat munkába, tehát akkorra várható a kinevezése?Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő heti kormányülés programpontjai között szerepel majd a kinevezésem. A kisebbségi kulturális alap létrehozásának felügyelete mellett a kisebbségi kultúra tekintetében milyen hatáskörökre számít még?Jelenleg a minisztériumnak nincs kisebbségi kultúrával foglalkozó főosztálya, sőt osztálya sem. Szóba került az is, hogy ebben is lehet változás, de mivel ez elsősorban a minisztertől függ, ezért még korai erről beszélni. Létezik a minisztérium kulturális stratégiáját meghatározó dokumentum, amely részletesen foglalkozik azzal, hogy a szlovák kultúra milyen fontos a társadalom szempontjából és európai szempontból egyaránt. A nemzetiségi kultúráknak is meg kell kapniuk ugyanezt a pozíciót. Jelen pillanatban nincs olyan stratégiai anyag, amely a kisebbségi kultúrával foglalkozik. Tehát az első feladata akár az lehet, hogy ilyen stratégiai anyagot kidolgozzon?Szívesen dolgoznék ezen is. Szakmai múltamból kifolyólag elég sok területen otthon vagyok a kultúrpolitikában: a kisebbségi kultúra területén, a kreatív iparban, a kultúra exportjában és a nemzetközi kapcsolatok terén is. Elég sok olyan terület van, amely nagyon jól kezelhető, és amelyen nagyon jó eredményeket lehet elérni. De kiemelten fontosnak tartom a kisebbségi kultúrák helyzetének javítását. A jelenlegi minisztériumi struktúra szerint az ön államtitkári posztjához tartozik a művészet, az egyházakkal való kapcsolattartás és az államnyelv felügyelete. Ezek a hatáskörök maradnak a kinevezése után is?A minisztérium főigazgatóságokra oszlik, és az, hogy melyik főigazgatóság marad, melyik nem, hogy milyen jellegű lesz az átszervezés, azt majd szeptember második felében, a miniszterrel és a másik államtitkárral együtt, közösen döntjük el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?