Ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az orvosok

Peter Visolajský

Kedden az egészségügyi minisztériumban folytatódnak a tárgyalások az Orvos Szakszervezetek Szövetségével (LOZ), elsősorban az orvosképzés reformjáról. Peter Visolajský szakszervezeti vezető megerősítette, hogy saját javaslattal érkeztek.

„Az orvosképzéssel kapcsolatban elkészítettük a törvénymódosítási javaslatokat. Mivel a minisztérium ezt nem tette meg, megtettük mi” – mondta Visolajský, hozzátéve, hogy a javaslatot csak jóvá kell hagynia a parlamentnek.

 A béremeléssel kapcsolatban azt mondta, nem érti a kormány ultimátumát. „Nem értjük, miért az ultimátum, hiszen ma az orvosképzésről tárgyalunk” – jelentette ki Visolajský. Azt állítja, az ilyen lépések nem javítanak a helyzeten, csak „szétverik” a konstruktív párbeszédre vonatkozó igyekezetet. „Az ilyen támadások eredménye a feszültség további növekedése az orvosok között és újabb felmondások. Eperjesen 32 további orvos adta be a felmondását” – tette hozzá Visolajský. Szavai szerint a bérek kérdésében a LOZ kitart amellett, amit a hétvégén ismertetett.

„Tegnap szóbeli ígéretet kaptunk, hogy körülbelül 300 millió eurót fordítanak az állami kórházak adósságmentesítésére. Ha hirtelen lehetett találni erre pénzt, miért gond még 40 milliót találni a kórházi alkalmazotti állomány stabilizálására?” – tette hozzá a szakszervezeti vezető. Azt nem közölte, hajlandók-e tovább engedni a követeléseikből, és elfogadni a kormány végső ajánlatát.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő bízik benne, hogy közös a céljuk a szakszervezettel, mégpedig az, hogy az egészségügy ellássa a feladatait, tehát hogy gyógyítsanak, életeket mentsenek, és ezt megfelelő körülmények között végezhessék az egészségügyi dolgozók. „Mi nemcsak meghallgatjuk önöket, hanem igyekszünk segíteni. Sok változást beindítottunk, végrehajtottunk, sokhoz viszont időre van szükség” – tette közzé a kormányfő a közösségi hálón, hozzáfűzve azt is, megérti, hogy frusztráltak és kimerültek az orvosok a járvány után, és az egészségügyben felhalmozódott problémák miatt, amelyekre éveken keresztül nem voltak megoldások.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter a hétfői (november 21.) tárgyalások után azt mondta, a LOZ kedden délig kapott határidőt, hogy válaszoljon, elfogadja-e a kormány javaslatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!