Ma indul a beiratkozás

Pozsony |

<p>&nbsp;Mától február 15-ig a szülőknek egy hónapjuk van arra, hogy kötelezően beírassák gyereküket valamelyik alapiskolába, ha az szeptemberig eléri a hatéves kort. Azok a szülők, akik erre nem hajlandóak, akár 331 euró büntetést is kaphatnak.&nbsp;</p>

Ha a szülő nem a lakóhelye szerinti alapiskolába szeretné íratni gyerekét, hanem egy másikba, elég a beiratkozásnál jeleznie, az illetékes igazgató pedig köteles erről tájékoztatni azt az iskolát, ahova a gyereknek a lakóhely alapján kerülnie kellett volna.

A magyar elsősökkel kapcsolatban nagy meglepetés nem várható. Az utóbbi években ugyanis jelentősen nem emelkedett, de nem is csökkent – inkább stagnált – a magyar iskolába íratott gyerekek száma. 2010-ben 3574, 2011-ben 3559, tavaly február végén pedig 3561 volt a magyar iskolába íratott gyerekek száma a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének adatai szerint. A 2005 utáni években országosan is nőtt a népszaporulat, ez a tendencia pedig elősegítheti az elsősök enyhe létszámnövekedését, illetve biztosíthatja a stagnálást. A 2010 előtti években még szintén emelkedett a születések száma Szlovákiában, ez az emelkedés viszont a hazai magyaroknál nem volt olyan nagy arányú, mint az országos átlag, mondta lapunknak korábban Gyurgyík László. A szociológus szerint ezért sokkal valószínűbb a magyar elsősök számának stagnálása, mint növekedése. Tavaly szeptemberben országosan több mint 52 ezer elsős kezdte meg tanulmányait az alapiskolákban. Idén 59 ezer beiratkozót várnak, mondta Katarína Hamerlová az oktatásügyi minisztériumból. Közülük néhány ezer valószínűleg halasztást kap. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?