Ma eldőlhet a kormánykoalíció sorsa

fico bugár
Pozsony |

A hétvégén tovább bonyolódott a már eddig is súlyos belpolitikai válság, Robert Fico és Bugár Béla nem egyezett meg, az SNS pedig belekötött Lucia Žitňanskába. Mi várható ma?

Két héttel a Kuciak-gyilkosság bejelentése után eldőlhet, túléli-e a kialakult válságot a kormánykoalíció. A hétvégén hírzárlat mellett tárgyalt a Híd szűkebb vezetése, illetve a Híd elnöke és a Smer elnöke.

„Abban egyeztünk meg, hogy amíg folynak a tárgyalások, semmiről sem tájékoztatunk.
Mindent megnehezítene, ha a részeredmények kiszivárognának. Engem az érdekel, hogy vagy elérjük, amit akarunk, és akkor folytatjuk tovább, ha pedig nem, akkor megpróbáljuk
mielőbb kiírni az előrehozott választásokat” – mondta az Új Szónak vasárnap délután Bugár Béla.  Ő még lát esélyt a folytatásra a jelenlegi koalícióval. 

„Ha nem látnék esélyt, akkor nem is tárgyalnánk – mondta a Híd elnöke.

A gordiuszi csomót a Híd Országos Tanácsa vághatja át, amely ma délután kezd ülésezni. Az OT-ülés után megint összeül a koalíciós tanács is, tájékoztatás csak ezek után, jelenleg úgy tűnik, valamikor az esti órákban várható.
Mindeközben még ki kellene derülnie annak is, hivatalosan is követeli-e az SNS Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter (Híd) távozását. Anton Hrnko alelnök szerint ma tárgyalhat erről a párt elnöksége.

Ha az SNS valóban előáll egy ilyen követeléssel, az felgyorsíthatja a koalíció felbomlását. Bugár röviden kommentálta Hrnko bejelentését. „Nem az SNS, hanem csak Anton Hrnko beszélt erről. Amíg nem a koalíciós partnerünktől hallom ezt, addig nem foglalkozom vele. Nem a farok csóválja a kutyát” – mondta a Híd elnöke. (lpj, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?