Lučanský vizsgálati fogságba helyezését kéri a nyomozó

Milan Lučanský
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója javasolta a Különleges Ügyészi Hivatal illetékes ügyészének, hogy indítványozza Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány és további személyek vizsgálati fogságba helyezését, akiket a Júdás rendőrségi akció során vettek őrizetbe – tájékoztatott Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„Korrupcióval gyanúsítják M. L.-t, M. K.-t, D. Č.-t és J. R.-t, akit egyúttal bűnszervezet létrehozásával és működtetésével is meggyanúsítottak. Megvesztegetéssel gyanúsítják N. B.-t, zsarolással P. G.-t, L. V.-tés B. B.-t, az utóbbit egyúttal védett adatok veszélyeztetésével” – tette hozzá a szóvivő.

„Olyan személyekről van szó, akik korábban vagy még most is vezető beosztásban dolgoztak vagy dolgoznak a rendőrség kötelékében, az SIS-nél vagy a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalánál. A nyomozó szerint a gyanúsítottak hosszabb időn át folytattak törvényellenes tevékenységet, legalább nyolc ügyben indul ellenük eljárás” – mondta a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?