Lovász Attila: Nem tudom, van-e garancia

Lovász Attila, az RTVS nemzetiségi adásainak vezetője azt mondja, ha Bugár Béla és Jaroslav Rezník, a közmédia új vezetője meg is egyezett valamiben a nemzetiségi adásokkal kapcsolatban, azt nem kötötték az orrára. Ám maradni fog posztján: politikai nyomásról, fejlesztésekről beszélgettünk vele.  * Korábban nem volt jellemző, hogy az RTVS vezérigazgató-váltását ilyen volumenű mediális háború övezze. Hogyan élte meg az igazgatóváltást?  Engem alapvetően nem az igazgatóváltás ténye zavart, mert világos volt, hogy Václav Mikának lejár a mandátuma. Engem az tett ingerültté, amikor a koalíciós szerződés ellenére az SNS-nek sikerült megfúrnia az üzembentartási díjak emelését, ugyanis arra sok stratégia épült, például a nemzetiségi adások kapcsán is. Ami utána következett ugyancsak az SNS részéről, a tartalmi és arculati kifogások, az az igazgatóváltásnál sokkal aggasztóbb volt, és előrevetítette, hogy itt valakinek tervei vannak azzal a céggel, mely végre konszolidált vállalatként működött.  * Mennyire volt jellemző a múltban, hogy a közmédia gyakorlatilag politikai üzletelés tárgya?  1992-től fogva a televízió ritka kivételektől eltekintve sima kifizetőhely volt. Ezért nézett ki úgy, ahogy. Érdekes módon a rádiót ebből a mindenkori hatalom mindig kihagyta, lényegesebben több jó éve volt, mint a televíziónak.  * Szlovákiában már a folklór része, hogy a politikum ilyen mértékben akar beleszólni a közszolgálati média ügyeibe?  1990 óta nem jött rá a politikai osztály, hogy a legjobban akkor jár a közmédiával, ha úgy hagyja működni, ahogy annak működnie kell. Leegyszerűsítve: azért kapod tőlem a pénzt, hogy engem kritizálj. Ezt azonban nem fogták fel a politikusok, és mindig hol kisebb, hol nagyobb befolyást gyakoroltak a közmédiára. A kelet-európai országok kormányai úgy gondolják, hogy a közmédia az olyan, hogy mi adjuk a pénzt, és majd megmondjuk, ezért mit sugározzon – de nem jönnek rá, hogy ez elsősorban nekik árt. Régi mondásom, a közmédia még soha senkinek nem nyert választást.  * Magyarországon a kormány maga alá gyűrte a közmédiát. Van ilyen tendencia Szlovákiában is?  Volt itt olyan kijelentés, hogy az RTVS-nek állami médiának kell lennie. Számomra ez a fogalom nem értelmezhető, hiszen az államigazgatás minden szintjén kommunikációs osztályok és szóvivők siserahada képvisel egy intézményes vagy kormányzati kommunikációt. Ahol megpróbáltak állami médiumot létrehozni, az sikertelen volt.  * Lesz az elkövetkezendő évtizedben olyan politikai generációváltás, ahol az új generáció tagjai ezt felfogják?  Nem. A politikai generációváltással kapcsolatban szkeptikus vagyok. A felnövő politikusgeneráció olyan demokratikus rendszerben szocializálódik, amely a demokratikus intézményrendszert nem feltétlenül tiszteli. Honnan lenne igényük arra, hogy ezt megtanulják? Mi, a mai 40-esek, 50-esek és 60-asok annak idején elutasítottunk egy rendszert, és annak az ellenkezőjét akartuk megvalósítani, ki-ki a maga helyén. De ott még volt igény a demokratikus intézményrendszerre, amit most nem nagyon látok. Sokkal inkább látom a szélsőségek felé haladni a leendő politikusok nemzedékét.  * Jaroslav Rezníknek erős politikai hátszele van az SNS által. A politikai hátszél a menedzsment alsóbb szintjein is megnyilvánul?  Inkább azt mondanám: nagyobb politikai hátszele, mint Václav Mikának, nem volt senkinek. Egy egyszínű Smer-kormány parlamenti többsége választotta meg, ennél nagyobb hátszél nincs. Ami Mika menedzsmentjében példamutató volt, hogy azt mondta, a menedzsment az övé. És valóban nem hagyott beleszólást abba, kik hová kerüljenek. Így tudtunk példátlan előrelépést elkönyvelni a köztévében, így stabilizálódott a rádió s így lehetett versenyképes, főműsoridős adás a Pátria, így lett grafikai Oscarunk, kétszeres nézettségünk, a Pátriában háromszoros hallgatottságunk. A most belépő csúcsmenedzserről nem tudom megjósolni, miként fog viselkedni, az elkövetkezendő időszakban kiderül.  * Nemrég tárgyalt Rezníkkel először. Miről beszéltek?  Arról, hogy egyelőre úgy folyik a munka, ahogy korábban. Komoly stratégiai kérdésekről – műsoridőről, költségvetésről, személyzeti politikáról – még nem tárgyaltunk. Ez hetek, lehet, hónapok kérdése. Egy biztos, a 2018-as költségvetést heteken belül össze kell dobnunk – ott pedig sok minden kiderül.  * Rezník lapunknak azt mondta, el tudna képzelni 24 órás nemzetiségi adásidőt. Ez megvalósítható terv?  Igen, megvalósítható. Ám ha középhullámon sugárzunk a Csallóközben, akkor felteszem a kérdést, minek. Ahhoz nem kell nagy rádiószakértőnek lenni, hogy tudjuk, a jelenlegi frekvenciapiacon a középhullámú adás este 7 után élvezhetetlen. A középhullám nem olyan rossz, mint a híre, de muzeális – nagy segítség, hogy elérhető általa az adás, de el kell gondolkodni azon, mi fogja felváltani. A 24 órás adásidőnek akkor van értelme, ha meg tudjuk tölteni tartalommal, és van min sugározni.  * Meg lehet tölteni tartalommal a jelenlegi stábbal is?  Nem. A jelenlegi stáb szinte erején felül működik. Az, hogy a Pátria 12 órát hoz ki magából naponta, élőben sugároz és a hétvégi blokkműsorainak jelentős része premier, az egy nagyon pici csapat nagyon kemény munkája, már az anyagfáradtság határán mozgó helyzet. 12 órába egy vegyes programozású információs adás szépen belefér. Igen ám, de 2009-ben akkora stábbal 12 órásították az adást, mint amilyennel korábban napi 6 óra premiert és 2 óra ismétlést tudott produkálni. Ha valaha rossz vezetőként emlékeznek majd rám a munkatársaim, az azért lesz, mert kisajtoltam belőlük az értelmes 12 órát.  * Van annyi rádiós szakember Szlovákiában, akikkel olyan stábot lehet építeni, mely kényelmesen megtölt 24 órát?  Nincs, de képezhető. Sokat hallottam mindenfelől, mennyire nincs újságíróképzésünk. Erre azt szoktam mondani, hála Istennek, mert az, ami van, borzalmas. Nem hiszem, hogy ezen a helyzeten bármilyen intézményesített tanfolyamok, egyetemnek nevezett továbbképzések segítenének. Ez olyan szakma, amit nem lehet megúszni műveltség nélkül, és ha ez megvan, csak adottságok kérdése, hogy valakiből jó internetes újságíró, tévés vagy rádiós legyen. A szakmai rész megtanítható, akár néhány hét alatt is. De adja az ég, hogy ezt kipróbálhassuk.  * Ez Rezník alatt is menni fog? Amikor elindult a személye körüli keringő, a Híd először amiatt utasította el, mert állítólag rádióigazgatósága idején a Pátria torkára akart lépni és le akarta építeni. Rezník ezt cáfolja.  Igen, ezt az állítást velem akarták igazolni. Az 1990-es évek végén, tulajdonképpen Rezník ideje alatt született meg a Pátria Rádió. Akkor lépett érvénybe a rádiós törvény azon része, amely szerint a nemzetiségi műsorszolgáltatónak külön állomásként kellett megjelennie, ezt akkor úgy oldották meg, hogy Pátriának nevezték el. A Hídban ma politizáló idősebb politikusok az akkori nagy MKP politikusai voltak. 1998-tól kormánypártiak, beleszólásuk volt a tanácsok összeállításába, a finanszírozási kérdésekbe. Megvan a saját tapasztalatuk, hogy kellett-e, vagy sem a Pátria Rádió ügyében a politikának szólnia, mert esetleg olyan dolgok történtek, melyek nem lettek volna jók. Egyetlen személyes tapasztalatom, hogy amikor 2006-ban Nagy Ildikó átvette a Pátriát – én akkor az akkori vezérigazgató, Zemková asszony tanácsadója voltam – a magyar adás mai állapotokhoz képest aránylag jól finanszírozott szerkesztősége nagyon rossz kondícióban volt, hogy kissé eufemisztikusan fogalmazzak. Sok baj volt a Pátria Rádióval, de erről sokkal többet tudnak mondani azok, akik akkor ott voltak. Ha volt a Hídnak kifogása Rezník ellen, akkor bizonyára meg tudja indokolni. Csak nem tudom, miért kellett velem indokolniuk.  * Václav Mikát viszont nem akarták és többek közt azzal érveltek, hogy a Pátria szerkesztőinek bére meg sem közelíti a szlovák adók munkatársainak bérét.  Az, hogy a Pátria munkatársainak bére kisebb, mint az RTVS-es átlagbér, az nem a rádiós átlagbérből adódik. Az RTVS-es átlagbér megközelíti az 1300 eurót, ebben benne vannak a komoly szakképesítést igénylő drága munkahelyek, a túlórák, a prémiumok. Amikor átvettem a Pátriát, akkor a szerződéses alapbér átlaga 750 euró körül mozgott. Most 930 euró, míg a Rádio Slovenskoban 960. Nem vagyunk tehát annyira elmaradva a szlovák rádiós kollégáktól. A bérezés akkor közügy, ha valamelyik szegmense a rádiónak a nemzetisége okán keres kevesebbet, mert ez diszkrimináció. Ez az állapot évtizedekig fennállt, akkor nem zavart senkit, A. Nagy Lászlót és a parlament kisebbségi bizottságát kivéve. A menedzsment hároméves kemény munkájába került, hogy kiegyenlítettük a béreket. Egyébként a Híd ezen nyilvános érvelése nagyon bántott, mert egyrészt mintha semmit nem tettünk volna, a másik oldalon meg a hallgató sosem kérdezi tőlünk, milyen bérekért dolgozunk, őt a műsor érdekli. A 930 eurós bruttó átlagbér Pozsonyban nevetséges, egy gömöri munkanélküli meg azt kérdezné, mit akarunk még – szóval ez is relatív.  * Amikor megválasztották Rezníket, újabb keringő indult: garantált-e valamit a nemzetiségi adásokkal kapcsolatban az új igazgató Bugár Bélának, vagy sem. Garantált?  Erről Bugár Bélát kell megkérdezni. Én nagyjából annyit tudok róla, mint ön. Bugár Béla nyilatkozott ezekről a garanciákról, nagyjából ugyanazt az Új Szónak, mint nekünk.  * Rákérdezett erre Rezníknél?  Nekem azt mondta, Bugár-Rezník megegyezés nincs, de szerintem ha lenne, akkor sem kötnék az orromra. Attól a pillanattól kezdve, hogy az igazgatóváltáskor nem álltam fel és nem mentem el, az én pozíciómból bármilyen garanciáról a vezérigazgatómmal tárgyalhatok. A menedzsment tagja vagyok egészen addig, míg együtt tudunk működni. Ha nem tudunk, valószínűleg felállok, de nem itt tartunk. Rezník első megnyilvánulásai a nemzetiségi adásokkal kapcsolatban barátságosak voltak, ha ez kitart, dolgozunk tovább. Ami számomra fontos, stand by állapotban maradunk-e, vagy tudunk fejlődni. Ez pedig alapvetően a nemzetiségi televízióra vonatkozik, a rádióra csak részben.  * Nézi még valaki egyáltalán a tévé nemzetiségi adását?  Nagyon kicsi a nézettsége, de ezen sem az elején, sem most nem csodálkoztam. Mi egy 3,5-4 százalékos átlagnézettségű csatornán vagyunk naponta 7 perc, hetente kétszer 30 perc erejéig beékelve mozaikként. Egy ilyen műsoridő mellett teljesen mindegy, mikor sugározzuk, annak nem lesz nézettsége, a televíziós fogyasztói szokások teljesen máshogy alakulnak. A zsebemben azonban ott van a 90 perces napi nemzetiségi adás koncepciója. Pénz kell hozzá. Egy egyórás rádióműsort 200 euróból elő tudunk állítani. Ennek négyszeresébe kerül a hétperces tévéadás. A tévé drága műfaj, és aki azt hiszi, hogy ezt mondjuk YouTube-os videósokkal meg lehet oldani, nagy tévedésben él. A műsoridőt megtaláltuk – ha megtaláljuk a szervezeti formát és a finanszírozást, a mi felelősségünk, hogy megtaláljuk hozzá a szakembergárdát is. Ilyen műsort pedig 10 belső alkalmazott és külső bedolgozó stábok nélkül nem lehet megcsinálni. Most van három.  * Felröppentek olyan hírek, hogy Szlovákiában létrejön egy magyar televízió a közmédiától függetlenül, magyarországi pénzekből.  Igen, már a licenszet is megkapták korábban, egy évük van arra, hogy elindítsák a televíziót. Repesve várom. Láttam én már magyarországi pénzekből Szlovákiában sajtótermékeket építeni, majd a magyarországi pénzek elmaradásával megszűnni. Láttam ezekben a sajtótermékekben jó újságírókat felnőni, akik aztán munka nélkül maradtak, és láttam önjelölteket, akik rendes sajtótermékben portások sem lehetnének. Nem tud meghatni, hogy Magyarország pénzt ad, mert ha valaminek a finanszírozása nem fenntartható, nincs jövője. Piaci alapon pedig nem tartható el.