Leszorítanak a nagy nyelvek

– Közösen kell kidolgoznunk egy nyelvi stratégiát, hogy mi legyen a kis nyelvekkel Közép-EurópábanSomogyi Tibor felvételeMi jellemzi Ön szerint a 21. századot?

Az én felfogásom szerint a 21. századot a különböző típusú identitások fogják jellemezni – a szociális identitás, a családi identitás, a nemek közötti identitás, a korosztály-identitás, és természetesen a két legerősebb identitás, amelyek a 19–20. században rögzültek: az állampolgári és a nemzeti.

Hoz valami változást országaink EU-csatlakozása?

Úgy gondolom, hogy az európai integrációval halványulni fog az állampolgári identitás mindenható ereje, amelyik a 19-20. század nemzetállami virágzásnak köszönhetően minden mást elnyomott. A polgárok magukat a közösséggel azonosították. Úgy gondolom, hogy az integrált Európában a nemzeti identitás erősebb lesz, mint az állampolgári vagy legalábbis növekedni fog a súlya. És növekedni fog a súlya az egyéb identitásoknak is. Ez azért nagyon lényeges, mert ez szabja meg a következő évtizedekben a politikai és a tudományos programokat is. Egyre nagyobb erővel kell vizsgálnunk az etnikai, a szociális identitásokat és az állami adminisztráció minden államban azt szeretné, ha az állampolgári identitás maradna az egyedüli lényeges identitás a közösségben.

Ez ellen sokan tiltakoznak.

Máris a szociális, a nemzeti és egyéb identitások javára billent a mérleg. Gondolja csak el, most vezetik be az eurót: a nyugat-európai államoknak át kell adniuk bizonyos jogosítványokat. Átadják a pénzügyi jogosítványt, ami ötezer éve az egyik legfontosabb attribútum, a nemzetállamok átadják az integratív szervnek a hadügyi jogosítványokat és a külpolitikát, amelyek szintén ötezer éves hagyományok. Tehát a hadügy, a pénzügy és a külügy kikerül a nemzetállam kezéből, és európai szintre emelkedik. Ugyanakkor mindazok a jogosítványok, amelyek a lokális társadalommal foglalkoznak, így a nemzeti oktatás, kultúra, szocialitás, egészségügy lenn marad az országok szintjén. Ha úgy tetszik az állam szolgáltató funkciói kerülnek előtérbe.

Mit jelent az állam szolgáltató funkciója?

A szolgáltató funkcióban én a legfontosabbnak tartom, hogy a polgárok számára biztosítsanak versenyhelyzetet és esélyegyenlőséget. Ahhoz, hogy már a gyermekek esélyegyenlőségben éljenek, ahhoz nem utolsó sorban az kell, hogy anyanyelvi szinten, tehát az óvodától egészen az egyetemi szintig anyanyelvi képzésben részesüljenek. Ezekre különböző elképzelések vannak, fontosabbnak tartanék egy államközi egyezményt. A legfontosabb, hogy a térségben az emberek saját anyanyelvükön sajátíthassák el a világ leghaladottabb ismereteit. Magyarországon természetesen ez a kérdés ugyanúgy vita tárgya, mint Szlovákiában vagy Romániában, mert ezeknek az államoknak a határai sosem estek egybe az etnikai határokkal.

Segíthetne egy esetleges határrevízió?

Úgy gondolom, hogy föl kell adni minden korábbi elképzelést arra vonatkozóan, hogy ezeket az állami területigazgatási határokat közös nevezőre hozzák. Nem látom annak értelmét, hogy határokat módosítsanak Közép-Európában. Nemcsak azért, mert nincs politikai realitása, hanem azért is, mert értelmetlen. Ez egy olyan kevert társadalom, annyira együtt élnek szlovákok, magyarok, horvátok, cigányok, hogy akárhogy is igazítanák a határokat – láttuk ezt már 1918-ban, 1938–41-ben – nem tudnak jó határokat húzni. Van egy másik kísérlet, amit 1945 és 1947 között próbáltak megvalósítani, a kitelepítés, hogy a kisebbséget kitelepítik a többségi nemzet területére. A magyarországi szlovákokat kidobták és átvitték Szlovákiába, onnan a magyarokat ide, a németeket megpróbálták hazatelepíteni. Én ezt még az állatokkal sem csinálnám meg, hogy a megszokott élőhelyeikről az egyik pillanatról a másikra kitelepítsem, ez egy embertelen megoldás volt.

Akkor milyen megoldást javasolna?

Olyan kisebbségvédelmet kell megvalósítani ebben a térségben, amely az anyanyelvi kultúra egészére, a szokásrendszerére kiterjed, és ennek részeként fogom fel akadémiai elnökként a kisebbségi tudományosság támogatását. Ez azt is jelenti, hogy a kisebbségnek egy saját értelmiségi elitjét segítjük. Ha vannak olyan emberek, akik abból élnek, hogy ők a nemzetiség (főleg a magyarországi kisebbségek képviselői – a szerk. megj.) irodalmi, nyelvi kultúrájának a függetlenített funkcionáriusai és munkásai, mert tanszéken oktatják ezt a nyelvet, akkor őket segíteni kell.

Milyen a kapcsolat a Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia között?

Úgy gondolom, hogy egyrészt az Európai Unión belül a két ország között sokkal jobb, mit a politikai együttműködés. Tárgyalunk egy, a kisebbségeket érintő pontról is. Létrehoztuk az együttműködési irodát Pozsonyban, itt pedig egy magyarországi szlovák irodát. Ezek az irodák szervezik majd a mindennapok szintjén a szlovák és a magyar kutatócserét, ami természetesen ki kell, hogy terjeszkedjék nemcsak a társadalomtudományos vizsgálatra, hanem a nyelv javításának a feltérképezésére is. Remélem, hogy a soknyelvűség kérdésében még az év végéig nemcsak szlovák–magyar, de más tekintetben is tudunk határozott programot állítani. Akadémiai szinten a románokkal is jó a viszony.

De ez csak az akadémiák szintje.

Tökéletes félreértés az, amikor azt hiszik ezek a közép-kelet-európai kisnemzetek, hogy nekik a másik kisnemzet a vetélytársuk. A szlovák nyelvet nem a magyartól kell félteni, a magyart pedig nem a szlováktól vagy a bolgártól, hanem attól, hogy a nagy nemzeti nyelvek teljesen le fognak minket szorítani, ezért nekünk ki kell dolgozni egy nyelvi stratégiát, hogy mi legyen a kis nyelvekkel Közép-Európában. És itt a magyaroknak, szlovákoknak, románoknak meg kell érteni, hogy sokkal több a jövőbeli a közös érdekük, mint amit a múltban fel tudnak tárni. Ha ezt nem érti meg a szlovák és a magyar értelmiség, akkor együtt fogunk elpusztulni.