Lesz-e szülői bónusz? Matovič szurkol Krajniaknak, de a koalíció egyelőre nem támogatja

Igor Matovič
Pozsony |

Milan Krajniak (Sme rodina) szülői bónuszról szóló javaslatát a jelenlegi formában nem támogatja a koalíció – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter a Koalíciós Tanács hétfői ülését követően. A támogatás kiegészítést nyújtana a gyerekeiket felnevelő, alacsony nyugdíjjal rendelkező időseknek.

„Vélhetően lesz valami a szülői bónuszból, de kicsit más formában” – jelentette ki Matovič azzal, hogy szorít Krajniaknak, hogy sikerüljön megvalósítania a „nemes gondolatát”, amely alapján támogatáshoz juthatnának az alacsony nyugdíjú anyukák. A pénzügyminiszter ugyanakkor fontosnak tartja, hogy felelősségteljesen járjanak el, és „hosszú távon fenntartható” pénzt találjanak e célra.

Krajniak javaslata – amelyet szeretné, ha még az idei első negyedévben elfogadnának – szerint a Szlovákiában adózó dolgozók 2023-tól hozzájárulhatnak majd a szüleik nyugdíjához. A gyermek mindkét szülője számára a bruttó bére 2,5–2,5 százalékát vezethetné el, vagyis összesen 5 százalékot irányíthatna át a bruttó keresetéből.

Krajniak szerint a munkaügyi tárca erre a célra 758 millió eurós forrást készített elő a 2023-tól kezdődő időszakra. „A tervezett maximális költségek ugyanakkor 550 millió euró körül mozognak, így még 208 milliós vésztartalék is a rendelkezésünkre áll” – jelentette ki korábban a tárcavezető.

A támogatást öt forrásból finanszíroznák, javarészt a Szociális Biztosító megtakarításaiból, de a munkaügyi miniszter szerint tartalékforrásként használhatnák a kórházak adósság-mentesítést is, amelyre a helyreállítási tervben kötelezte magát Szlovákia.

Az államkassza őrének számító Költségvetési Tanács (RRZ) szerint azonban a szülői bónusz kifizetésére szánt pénzek nagy részét már más célokra határozták meg a 2022–2024-es költségvetésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?