Lepontozták a kormányt a tanárok

Pozsony |

<p>Mérlegre tette a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) a második Fico-kabinet kormányprogramjának oktatásügyre vonatkozó részét. Az ISU 15 elmulasztott intézkedésre mutatott rá, a tárca és a kormány hallgat az ügyben.&nbsp;</p>

Robert Fico kormányának 2012–2016-ra vonatkozó programja gyakorlatilag semmilyen – sem időbeli, sem pedig számbeli – oktatásügyi konkrétumot nem tartalmaz. „Ezért nem lehet megállapítani, hogy a kabinet teljesítette-e a programot, vagy sem” – mondta Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezésének (ISU) egyik tagja.

„A dokumentum alapján a kabinet különböző problémákra összpontosít, elbírál, összhangba hoz, hangsúlyoz, lehetővé tesz, elmélyít, támogat. Egyetlen konkrét intézkedésről sincs benne szó” – mutatott rá az ISU-ból Soňa Puterková.

„Ha a jövőben pontosabb is lenne a kormányprogram, nem tekinthető kötelező érvényű dokumentumnak” – reagált a sztrájkbizottság Robert Fico kormányfő korábbi kijelentésére, melyben felajánlotta a sztrájk szervezőinek, hogy a választásokat követően vegyenek részt az új kormány programjának kidolgozásában. 

15 fekete pont 

A sztrájkbizottság tagjai 15 pontban foglalták össze az elmulasztott intézkedéseket. Egyebek mellett kifogásolják, hogy a kormány semmit nem tett azért, hogy vonzóvá tegye a pedagógusi életpályát, hogy javítsa a pedagógusok társadalmi pozícióját, és nem járult hozzá ahhoz sem, hogy javítson a társadalmi megítélésükön. A kabinet nem oldotta meg a pedagógusbérek rendszerszerű emelését, és nem dolgozta ki a minőségi munka jutalmazásának rendszerét sem, holott egy ilyen modellt már korábban megígért. A sztrájkbizottság azt szeretné elérni, hogy az ágazat összes dolgozójának bére idén 140, jövőre pedig 90 euróval emelkedjen. Arra is rámutattak, hogy a pedagógusoknak gyakorlatilag nincs tekintélyük. „Egyáltalán nem világos, hogy mit tehet a pedagógus egy olyan diákkal, aki zavarja a tanórát, vagy veszélyezteti társait” – magyarázta Kočan. 

Rossz a felkészítés 

Bírálták továbbá a leendő pedagógusok szakmai felkészítését, az ágazatra szánt költségvetést, a kreditrendszer szabályait, amelyek alapján hét év után a pedagógusok elveszítik az addig elvégzett képzésekért járó pontokat. Állítják, hogy a pedagógusokra háruló adminisztratív terheket nem megfelelő mértékben csökkentették. Azt is kifogásolják, hogy az Állami Tanfelügyelet csak ellenőrzi az iskolákat, de nem nyújt módszertani segítséget a pedagógusoknak. Zűrzavaros a regionális oktatás finanszírozása is, nem definiálták egyértelműen az önkormányzatok, az államigazgatás és a tárca kompetenciáit. „Az oktatásügy állapotáról szóló jelentést a mai napig nem hagyta jóvá a kormány” – összegezte Branislav Kočan. A sztrájkbizottság mérlegére sem a kormány, sem a tárca nem reagált. 

A sztrájk folytatódik. Tegnap országszerte 14 nagyvárosban élőlánccal tiltakoztak. Pozsonyban a kormányhivatal előtt a pedagógusokhoz diákok és szülők is csatlakoztak. A sztrájk miatt ma ülésezik a parlament oktatásügyi bizottsága.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?