Már az öt évnél idősebb gyerekek is megkaphatják a koronavírus elleni oltást

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Szeptember 9-től, csütörtöktől már az öt évnél idősebb gyerekek is megkaphatják a koronavírus elleni oltást – tájékoztatott Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter szerdán.

Lengvarský hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele továbbra is önkéntes alapú, a gyerekek beoltása pedig szülői engedélyhez kötött. Előtte azt a gyermek kezelőorvosának vagy egy szakembernek is jóvá kell hagynia. A gyermekek a vakcinadózis egyharmadát kapják meg.

A szaktárca vezetője javasolja a gyerekek beoltását. Az oltást – elmondása szerint – saját, 12 évnél fiatalabb gyerekeinek is beadatja.

„Ezt kérték a szakemberek, a gyermekorvosok és más olyan orvosok is, akik az oltással és a gyermekek egészségvédelmével foglalkoznak. Ez a döntés ahhoz járul hozzá, hogy meg tudjuk védeni főleg a gyermekeknek azt az érzékeny csoportját, amelynek az oltás nélkül problémái lehetnének a Covid-19 betegséggel” – magyarázta a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?