Lelépett a férj, hogyan juthatok hozzá a gyerektartáshoz?

<p>Magyarországon jártam egyetemre, és a diákszerelemből házasság lett. Budapesten telepedtünk le, mert a férjem munkát kapott egy multinál. Született két szép gyerekünk. Ahogy teltek az évek, a férjem egyre többet maradozott el &ndash; ilyen tréning, olyan kiküldetés, míg végül bejelentette, új életet akar kezdeni. Elváltunk és lelépett.</p>

A gyerekek felügyeleti jogát nekem ítélte meg a bíróság. Leköltöztem velük egy határ menti kisvárosba, hogy tudjam fizetni a lakhatásunkat és hogy közelebb legyünk a szüleimhez. Nagyon sokat köszönhetek nekik, az ő segítségük és biztatásuk nélkül nem is tudom, hogyan győzném a mindennapokat – a gyerekek ellátása és derűs szellemben való nevelése mellett helytállni a munkahelyemen is. Szerencsére a munkáltatóm lehetővé teszi a távmunkát, így megspórolom a beutazással járó költségeket és időt. Sajnos, a volt férjem semmi érdeklődést nem mutat a gyerekei iránt. Anyagilag sem támogatja őket, pedig erre jogszabály kötelezi. Magyarországi bíróság által hozott jogerős ítéletem van a gyermektartásdíj fizetésére. A magyarországi végrehajtási eljárás sikertelenül záródott, a volt férjem már egy tetemesebb összeggel tartozik. Megtudtam, hogy Németországba ment dolgozni és ott él az új szerelmével. Szeretném az elmaradt tartásdíjat behajtani rajta. Mi módon tudnám bíróság által is megerősített jogaimat érvényesíteni külföldön, hogy a gyerekeim teljesebb életet tudjanak élni? A 4/2009-es számú uniós rendelet a családi kapcsolatokból fakadó, a tagállamok határain átnyúló tartási ügyekre vonatkozik. Közös szabályokat állapít meg, hogy a tartási követelések behajtása akkor is biztosítva legyen, ha a kötelezett vagy a jogosult külföldi illetőségű. Az egyik tagállamban tartási kötelezettséget megállapító bírósági határozatot egy másik tagállamban is el kell ismerni, és végrehajthatóvá kell nyilvánítani további alaki követelmények nélkül. Olvasónk jogérvényesítését is ez a rendelet hivatott segíteni. Ha a volt férje nem fizeti a bírósági határozatban megállapított tartásdíjat, akkor olvasónk kérheti a magyar bírósági határozat elismerését és a gyerektartási díj németországi végrehajtását. A szülő-gyermek kapcsolatból eredő tartási kötelezettségekre vonatkozó határozat végrehajtására a rendelet teljes költségmentességet szavatol. A tagállamok adminisztratív segítséget is nyújtanak a tartási követelések jogosultjainak és kötelezettjeinek. Minden tagállamban működnek ún. központi hatóságok, melyek segítenek a határozatok elismertetésében és végrehajtásában. További tájékoztatásért keresse meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztályát, mely a 1055 Budapest, Kossuth tér 2–4. cím alatt székel. Telefon: 06(1) 7955188, 06(1)795-6094, e-mail: [email protected], postacím: 1357 Budapest, Pf. 2. Veszelei Viktória jogász(A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?