Lehúzhatja a rolót a szlovák ipar, ha az állam továbbra is tétlenkedik

Derűlátóbb az autóipar

A vállalatok a szerdai kormányülés után sem tudták meg, hogy az állam hogyan kíván segíteni rajtuk az energiaárak példátlan emelkedésének leküzdésében.

A gazdasági minisztérium szerint a kompenzációs rendszerek kidolgozása folyamatban van, de még nem kaptak zöld utat az Európai Bizottságtól.

Elmondásuk szerint a tervezet megvitatására, illetve a lebonyolítására leghamarabb október végén kerülhet sor.

A veszteségeket elkönyvelő kisvállalkozások a kompenzációs csomag révén 2 millió eurós kártérítésre számíthatnának. A nagyvállalatok 25 millió, míg az energiaigényes iparágak 50 millió euróig kaphatnának támogatást.

A belengetett javaslatok ellenére a hazai ipar szereplői korántsem derűlátóak, hiszen eddig is már rengeteg alkalmazotttat kellett elbocsátaniuk, bizonyos gyárak termelését pedig már régóta felfüggesztették.

Arra panaszkodnak, hogy az állam csak hezitál, segítség nélkül pedig tönkremehetnek.

(hnonline)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?