Poloskát találtak az egészségügyi minisztérium egyik irodájában

ANAKA

A készülék a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) értesítése után szinte azonnal eltűnt.

Lenka Dunajová Družkovská államtitkár irodájában állítólag egy lehallgatókészüléket találtak, mely a TV Markíza értesülései szerint a felfedezés után azonnal eltűnt. A rendőrség – a kulcsfontosságú bizonyíték hiányában – egyelőre hivatalos információkat még nem közölt.

A lehallgatókészüléket a múlt hét végén fedezték fel. A minisztérium azonban egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) egyelőre nem hajlandó bővebb tájékoztatást adni, mondván, hogy ez akadályozhatja a nyomozást. Roman Mikulec belügyminiszter és Eduard Heger miniszterelnök is hasonlóképpen reagált.

A tvnoviny.sk információi szerint a szóban forgó készülék csak hang rögzítésére volt képes. A portál az államtitkárt is felkereste, ő azonban nem nyilatkozott.

A NAKA helyszínre érkezésekor a készülék már nem volt a helyén.

Ez nem az első eset, hogy ilyesmi történik az egészségügyi minisztériumban. Marek Krajčí volt miniszter is nem sokkal hivatalba lépése után egy hasonló készüléket talált az irodájában, mely egyik napról a másikra eltűnt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?