Legyetek hősök! Hősök?

Csehországban most dúl a vihar a betyárok vagy antikommunista partizánok friss glóriája körül – amint arról az Új Szó március 1-jei száma is beszámolt. Legyenek vagy ne legyenek hősök a Mašín fivérek? Sajátos kérdést vet fel, pontosabban helyez új megvilágításba a miniszterelnöki dicsőség: hogyan ítélhető meg a kommunizmus elleni erőszak, tehát feloldozhatatlan bűncselekmény-e? A csehek valóban nem forróvérű-vitézi nemzet. Jellemző, hogy a magyar ’56-ot is meglehetősen szkeptikusan figyelték. A prágai tavasz, a Charta ’77 krédója és a ’89-es forradalom bársonya persze nagy hitelt teremt a hajdani ellenzék állítása mögé: az erőszak nem igazolható. Václav Havel némileg árnyaltabban fogalmaz: minden diktatórikus rendszer a saját logikája szerint követeli meg az ellenállást, a kommunizmus ellen az erőszak nem megengedhető, idézi Kokes János említett írásában.

Ennek megfelelően tehát sajátos komparatív tanulmányozást igényel nem csupán a közép-európai szatellitországok kommunista rendszereinek morális értelmezése, különösen a „bűnnel” kapcsolatos vonatkozások, hasonlóképpen merülhet fel a rendszerrel szembeni ellenállás megítélése is. Hogyan lehet megítélni például a Mašín testvéreket? Értelmezésükben nem ért véget a háború, sem 1945-ben, sem 1948-ban. És ha az apa, id. Josef Mašín nácik elleni partizánkodása vitathatatlanul hősiességnek számít, akkor az előbbinél árnyalatnyival sem jobbnak mutatkozó szovjet-kom?munista rendszer elleni erőszak miért volna terrorista bűn?cselek?mény? Továbbá, ha például elutasítjuk az erőszakot, akkor ’56 is átértelmezésre szorul, azzal együtt, hogy nem a felkelők nyúltak először fegyverhez. Ami a lengyeleket illeti, egy cseh publicista, Zbyněk Petráček szerint ők nem haboztak volna sokáig: „hősök és frájerek: kitüntetni!”

Hősök a 20. században voltak, lehettek vagy legalább muszáj voltak lenni. A hősiesség feltétele egy sajátos szituáció, amikor az önfeláldozás többé-kevésbé önkéntes módon megtörténhet, vagy tragikus esetben valóban megtörténik – a múlt század látszólag bőséges alkalmat nyújtott rá, ugyanakkor a legrafináltabb eszközökkel „ellehetetlenítette” a hősiességet, ezt a régi szép intézményt. Holott a 20. század neves és névtelen hőseit érdemes volna számon tartani – már csak az egyensúly miatt is, azaz a feldolgozhatatlan mennyiségű radikális és banális gonosz ellensúlyozására. Azért, hogy mégis, mégiscsak legyen értelme az emberi létezésnek, és – tehetnénk hozzá egy kortárs bölcselővel – a költészetnek.

De ne feledkezzünk meg arról a körülményről sem, hogy a múltbeli tettek és személyek megítélése mindig a jelen számára nyújt világítópóznákat. A Mašín fivérek körüli vita a ’48 februári „esemé?nyekre” rímel – továbbá az egyik parlamenti párt, a Kommunista Párt sürgetésére is, mely szerint az ő EU-képviselőjüket illetné a kitüntetés, azt, aki éppen 30 éve képviselte a feltartóztathatatlan, ahogy akkoriban mondták: szocialista fejlődést – a nevezetes szovjet űrrepülés keretében. A sors fintora, hogy Remek képviselő úr is az erőszakmentesség jegyében tiltakozik az amerikai radartelepítés ellen... A miniszterelnök azonban nemcsak a KP-nak üzent, s ezzel összefüggésben a baloldali pártok és szavazók, beidegződések és nosztalgiák felé. Például az államelnök sem volt soha híve az erőszaknak, s erre életpályája csakúgy tanúbizonyság, mint az is, hogy már ötödik alkalommal utasítja el a szenátus felterjesztését a fivérek kitüntetésére...

Hősöknek mégis lenni kell. Akárhogy vélekedünk is, a tények makacskodnak. A Mašín fivérek kitüntetését március 4-én 21.48 óra állás szerint 24 184 internetes szavazó elutasítja, míg 18 068 elfogadja. Švejk bizonyára csóválná a fejét, és úgy foglalna állást, hogy mi sem különösebb, ő is találkozott már hasonló esettel… Ugyan?akkor az én hősjelöltem egy Adolf Burger nevezetű pénzhamisító. Szlovákiában született, közepesen módos zsidó családban, és a körülmények úgy hozták, hogy egészen egyszerűen pénzt hamisított a náci rendszer számára. Erről írt egy könyvet, amely most az Oscar-díj nyomán sztárrá avathatja. A sztárság persze egészen más dolog, mint a hősiesség. Adolf Burger számomra hős, aki jóformán névtelenül húzott le jó néhány évtizedet a lágerélet után, s most csendben fogadja a világhírt. Jelen állás szerint ez további ok arra, hogy hősnek tekintsük.

Amíg ezen morfondírozunk, nyugodtan olvasgassuk egy fiatal cseh írónő, Irena Dousková Hrdý budžes (Legyél hős) című kis munkáját, amely Csoma Borbála fordításában Weöres Csepel címmel jelent meg a Kalligram Kiadónál.