Lefaragott támogatások

A Balassi Bálint Kulturális Napok keretében a múlt hét csütörtökén Párkányba látogatott Pomogáts Béla irodalomtörténész, a budapesti Illyés Közalapítvány (IKA) kuratóriumának elnöke.

Noha Pomogáts Béla Magyarok között a nagyvilágban című könyve bemutatójára érkezett, és előadásában a magyarság huszadik századi történelmét vázolta fel a lehetséges jövőképekkel együtt, nagy érdeklődés kísérte az idei felvidéki oktatási-nevelési és egyéb támogatások mértékéről adott tájékoztatóját is.

Pomogáts lapunknak elmondta: az év elején még azt fontolgatta, hogy lemond az elnöki posztról, ugyanis az IKA pénzkeretét és a határon túli magyarságnak szánt összegeket is jelentősen megkurtították, márpedig a mindenkori magyar kormánynak erkölcsi kötelessége az elszakadt nemzetrészek támogatása. „2001 óta évi egymilliárd forintos állami költségvetési részesedésünk van, de ez már egyáltalán nem ér egymilliárdot, mert kétszázmilliót a kormány elvont, és ha az öt-hat százalékos inflációt is beszámítjuk, akkor az összeg csak körülbelül hatszázmillióra zsugorodik, tehát majdnem a felére – tájékoztatott Pomogáts, majd így folytatta: – Belátom, hogy a magyar költségvetésnek takarékosnak kell lennie, ám meggyőződésem, a határon túli magyarság támogatása nem rendelhető alá fiskális szempontoknak. Itt nemzetpolitikáról és erkölcsről van szó. Miután azonban mégis életbe léptek a megszorító intézkedések, le akartam mondani a tisztségről. Ha viszont én lemondok, rögtön még négy ember adta volna be a lemondását, és működésképtelenné vált volna a 11 tagú kuratórium. Egy új kuratórium felállítása minimum fél évbe telik, tehát csak az év vége felé idulhatott volna be újra a támogatási politika. Addig a támogatások folyósítása leállt volna, és ennek az ódiumát nem vállalhattam. Inkább maradtam, és lenyeltem a békát. Ami az idei évet illeti, mind az alkuratóriumok, mind pedig a központi kuratórium pénzügyi kereteit szűkíteni kellett. Megjegyzem, a központ idén roszszabbul jár, de a 200-240 milliós központi keretből prioritás alapján a felvidéki magyarságnak mintegy 30-40 millió forintot uniós pályázatok önrészének fedezésére szánunk.” Mint megtudtuk, ezzel a pénzzel jóval nagyobb öszszegek hívhatók majd le uniós alapokból. Az oktatási-nevelési támogatást is folyósítani fogják, az IKA elnöke szerint eddig azért késtek ezek a célösszegek, mert a közalapítványnak meg kellett várnia az Eduard Kukan és Kovács László közti egyezmény megszületését. A beíratkozási programot viszont megszüntették: beolvasztották az oktatási-nevelési támogatások csomagjába.

Az elnök pontos keretszámokat nem tudott mondani, rendszeresen figyelni kell az IKA honlapját. Az alapítvány az elmúlt évekhez képest az alkuratóriumoktól is sokkal szigorúbb elszámolást követel meg. A kormány egyébként 300 millió forintot akart lefaragni a támogatásokból, ám a magyar miniszterelnök az IKA elnökére tekintettel „csak” 200 milliós elvonásba egyezett bele. Úgy tudjuk, a kormány már nem fogja tovább szűkíteni az IKA pénzügyi kereteit, és lehetőség szerint távlatilag még bővítésről is szó lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?