Pozsony. Négy körzeti államfő-választási bizottságnak lesz egy-egy látáskárosodott tagja is, kettőnek az asszisztense is jelen lehet a szavazatok megszámlálásánál, egyezett bele tegnap a Központi Választási Bizottság.
Látáskárosodottak négy körzetben
Pozsony. Négy körzeti államfő-választási bizottságnak lesz egy-egy látáskárosodott tagja is, kettőnek az asszisztense is jelen lehet a szavazatok megszámlálásánál, egyezett bele tegnap a Központi Választási Bizottság. Az asszisztens jelenlétét az elnökválasztásról szóló törvény nem szabályozza, úgyhogy nem is tiltja, így a Központi Választási Bizottság tegnap megengedte, ugyanakkor elrendelte: mivel az asszisztens nem tagja a helyi testületnek, nem befolyásolhatja a szavazatok számlálását, csak segédkezhet. Mindkét asszisztenst Martin Bútora kampánystábja kérte, és az egyik Zólyomlipcsében, a másik Léván fog segédkezni. Ez utóbbi városban két választási bizottságban is lesz látáskárosodott – a Nagy házaspárról van szó: a feleség gyengén látó, a férj világtalan, neki kell az asszisztens. A negyedik látáskárosodott bizottsági tag breznóbányai. A Központi Választási Bizottság tagjai, mivel ilyesmivel még nem találkoztak, úgy döntöttek: ellenőrzik, az asszisztens zavarja-e majd a körzeti bizottságot. Lévára Fodor Gyula fog ellátogatni. „Érdekes eset, és sokáig tanakodtunk, mi legyen, de nem volt okunk megtiltani, hiszen a látáskárosodottaknak is ugyanolyan jogaik vannak, mint a többi polgárnak” – tette hozzá a bizottság MKP-s tagja. A testület tudomásul vette, hogy Ľubo Roman visszalépett, ennek ellenére a szavazólapokon szerepelni fog a neve. Azokat ugyanis még korábban nyomtatták, újranyomtatásuk pedig sokba kerülne. Minden választóhelyiségben azonban jól látható módon és helyen ki kell függeszteni, hogy Romanra már nem lehet szavazni. „Sajnos, a törvény arra nem gondol, hogy ha valaki visszalép, az pluszkiadást jelent. Legalább 5800 bizottság van, egy felhívás körülbelül négy koronába kerül. Úgy lenne igazságos, hogy az állja a számlát, aki a pluszkiadást okozta” – szögezte le lapunknak Fodor Gyula. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.