Lakossági fórum a kertvárosban

Esztergom- Kertváros. Lakossági fórumot, úgynevezett „közmeghallgatást” tartottak május 19-én, este 6 órai kezdettel a Féja Géza Közösségi Ház nagytermében. Közel nyolcvan kertvárosi lakos jelent meg, hogy feltegye kérdéseit Meggyes Tamás polgármesternek, valamint Bajkó Sándor részönkormányzati elnöknek, továbbá Tóth József és Winkfein Csaba képviselőknek.

Ez a rendezvény azért volt különleges, mert közel két éve már, hogy Esztergom polgármestere kertvárosi fórumon szerepelt. Évente általában egyszer tartanak ilyen fórumot, de indokolt esetben gyakrabban is lehet. Három nagy témában csaptak össze az indulatok: a lakosoknak a szemétszállítással, a Palatinus-tóval és az Arany János Általános Iskolával kapcsolatosan merültek fel problémáik. Számos hozzászólás kritikát is tartalmazott, nem nélkülözve bizonyos indulatos felhangokat sem. A polgármester szerint a kérdések egy része nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik, s ezekben nem tud segíteni. A szemétszállítási díjjal kapcsolatban elmondta, hogy a befizetések nagy részét az elmúlt 14 évben az állam – pártállástól függetlenül – mindig nagymértékben lefölözte. A résztvevők megtudhatták azt is, hogy a szemétdíj még mindig jelentős mértékben tartalmaz önkormányzati kompenzációt. Érdekességként megemlítette a belga példát, ahol olyan „progresszív” díj-megállapítási módszert alkalmaznak, amely arra ösztönzi a családokat, háztartásokat, hogy kevesebb szemetet „termeljenek”.

A Palatinus-tó ügyében az igazi problémát annak telekkönyvi, hovatartozási rendezetlensége okozza. A tó ugyanis telekkönyvileg nem létezik! A terület Esztergomhoz tartozik, a környezeti rekultiváció a Dorogi Szénbánya feladata lenne, a kezelői jogokat a Dorogi Horgász Egyesület gyakorolja a tó felett, a vízügy a problémák rendezését azonban az esztergomi önkormányzaton kéri számon. Ezt az áldatlan állapotot előbb-utóbb rendezni kell. Tárgyalásokat kell kezdeményezni Dorog vezetésével, amelynek során nem csak a Palatinus-tó jogállása tisztázódna, hanem visszaállításra kerülne a két várost elválasztó természetes határvonal, amely jelenleg a Bocskai (Pataksor) utca „közepén” húzódik. Az Arany János Iskola átköltöztetése az egykori Hell József Károly Szakközépiskola épületébe elakadt, mivel elfogyott a felújításra szánt pénz. A hiányzó összeget pályázatokon kívánja megszerezni az önkormányzat. (Az alapprobléma a polgármester szerint 1994-ben alakult ki, amikor a város a megye kezelésébe adta át a középiskolákat!)

Meggyes Tamás azzal búcsúzott a hallgatóságtól, hogy a város gazdasági mutatói jók, bár kölcsönöket kell felvenni, de azt a közvagyon teremtésére, gyarapítására használják fel (pl. élményfürdő, stb.). A város gazdagodik, lesz mit tovább adni gyermekeinknek, az utánunk jövő generációnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?