Lajčák: Még márciusban elfogadhatják a brexittel kapcsolatos intézkedéseket

Miroslav Lajčák
Pozsony |

Még idén márciusban elfogadhatja a parlament az ún. lex brexitet, a brexit következményeinek enyhítésére létrehozott intézkedéscsomagot. Mindezt Miroslav Lajčák külügyminiszter (a Smer-SD jelöltje) mondta el a szerdai kormányülésen. Az intézkedéseket február közepéig benyújthatják a parlamentben.

 

Lajčák elmondása szerint Nagy-Britannia március 29-én kilép az EU-ból, megállapodással vagy anélkül. Mivel a brit parlamentben nincs meg a szükséges többség a megállapodás elfogadásához, a kemény brexit napról-napra közelebb kerül Szlovákiához, ezért Szlovákiának fel kell rá készülnie. Ezért tárgyaltak meg és fogadtak el egy anyagot, amely a megállapodás nélküli brexit esetére jött létre.

A csomag 23 intézkedést tartalmaz, amelyek valamennyi tárcát érintik. „Az intézkedések rendezik a Nagy-Britanniában élő polgáraink helyzetét, a közlekedést – elsősorban a légi és közúti közlekedést, a vállalkozók helyzetét, a gazdasági együttműködés kérdését, valamint az igazságügyi, védelmi, biztonsági és külügyi együttműködést" – magyarázta Lajčák.

 

Lajčák szerint az a terv, hogy az egyes tárcák február közepéig benyújtják az anyagaikat, amelyeket aztán lex brexit néven összpontosítanak, és márciusban jóváhagynak a parlamentben. „Nem jön létre jogi vákuum, a polgáraink alapvető szükségletei és az országok közötti kapcsolatok pedig biztosítva lesznek" – hangsúlyozza a miniszter.

Sólymos László miniszterelnök-helyettes és környezetvédelmi miniszter (Most-Híd) a kormányülés után elmondta, hogy a brexit után újra szét kell majd osztaniuk bizonyos feladatokat, pl. a klímaváltozás területén. A brexit konkrét következményeiről azonban ő sem tudott többet mondani.

Az Igazságügyi Minisztériumnak is lesznek teendői a brexitre való felkészülés során. Biztosítaniuk kell a reciprocitást, az információáramlást és a szlovák polgárok védelmét a nagy-britanniai hivatalokkal és bíróságokkal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?