Lajčák ENSZ-főtitkár lenne

Pozsony |

<p>Merész álmai vannak a szlovák külügyminiszternek. Az ENSZ-t vezetné. Állítólag nem esélytelen. Neve a Smer köztársaságielnök-jelöltjeként is felmerült.</p>

Miroslav Lajčáknak komoly tervei vannak. Eddig a Smer potenciális államfőjelöltjeként jött szóba, ám külügyminiszter állítólag nem a Grassalkovich-palotába, hanem New Yorkba költözne. Az ENSZ-székház főtitkári irodájába. 2016-tól. A Sme információi szerint szándékáról hivatalosan értesítette az amerikai nagykövetséget is, mely már továbbította az információt a washingtorni külügybe. Merthogy az ilyen jellegű terveket időben meg kell osztani a diplomatákkal, főleg a befolyásos országok illetékeseivel. Az ENSZ főtitkárának megválasztásában ugyanis nekik van kulcsszavuk. A jelöltet a testület Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) nevezi meg, ebben pedig az amerikaiak mellett az oroszoknak, a kínaiaknak, a briteknek és a franciáknak – a BT állandó tagjainak – van a legnagyobb szavuk. Lajčák esélyeit erősíti, hogy jóban van az oroszokkal is – a 80-as években a szovjet diplomataképző egyetemen doktorált –, egyben az ún. kelet-európai csoport tagjaival is. Állítólag nincs sok olyan komolyan vehető jelölt, akiben a fent említett öt nagyhatalom meg tudna egyezni. A Sme értesülései szerint Lajčák mellett Ján Kubiš volt külügyminiszter (2006–2009) is megpályázhatja az ENSZ-főtitkári posztot. Nem mondtak nemetA szlovák külügy nem zárta ki és nem is erősítette meg, hogy Lajčák ENSZ-vezető kíván lenni. Ám válasza így is sokatmondó: „Időelőtti az ENSZ-főtitkári választásról beszélni. Mindenesetre pozitív hír, hogy a szlovák jelölt nevét a szélesebb szakmai közvéleményben emlegetik.” A külügy szerint Lajčák arra koncentrál, hogy felelősségteljesen lássa el a miniszteri teendőket a Fico-kabinet megbízatási idejének végéig. Vagyis 2016 áprilisáig. S mikor választják az új ENSZ-főtitkárt? 2016 őszén. Lajčák terveiről áprilisban a tekintélyes World Politics Review szakfolyóirat elemzője is írt már. Richard Gowan szerint Ban Ki Munt, a jelenlegi főtitkárt jó eséllyel egy kelet-európai jelölt fogja váltani. Lajčák és Kubiš mellett Danilo Türk volt szlovén kormányfőt is a potenciális jelöltek között emlegette cikkében.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"121198","attributes":{"alt":"","class":"media-image","height":"322","title":"Erős tandemet alkotnak","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Elnök is lehetLajčák neve az utóbbi időben főként mint a Smer lehetséges államfőjelöltje merült fel. Elemzők szerint valószínűleg Robert Fico lesz a párt elnökjelöltje, ám sokan úgy vélik, ha nem ő, akkor a külügyminiszter a legesélyesebb a jelölésre.  Ficón és Lajčákon kívül a pozsonyi főpolgármester, Milan Ftáčnik, valamint Pavol Paška házelnök és Maroš Šefčovič szlovák uniós biztos neve forog közszájon az elnökjelölti poszttal kapcsolatban. Lajčák állítólag nem ambicionálja különösebben a posztot, arról is hallani, hogy ha Fico lenne az elnök, ő lehetne helyett a kormányfő.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?