Lajčák adott még egy esélyt az emberi jogoknak

Pozsony |

<p>Nem kizárt, hogy az állam a jó tanácsok mellett feladatokat is kap az emberi jogok hazai érvényesítéséhez. A liberális civil szervezetek küldöttei ugyanis kisebb áttörést értek el a kormány emberi jogi, kisebbségi és nemi egyenlőségi tanácsának csütörtöki ülésén azzal, hogy nyomásukra Miroslav Lajčák őszre halasztotta a stratégia jóváhagyását.&nbsp;</p>

Addig újra kell tárgyalni a javaslatokat, amelyeket a szervezetek a stratégia szövegéhez fűztek, erre ugyanis szerintük most nem kaptak elegendő teret. „De vigyázzunk, mert a tökéletes a jó legnagyobb ellensége” – mondta Lajčák azokra az érvekre, melyek szerint a szöveg javításokra szorul. A stratégiában felsorolt feladatoknál nincs feltüntetve, melyik minisztérium vagy intézmény vállalja a megvalósításukat, figyelmeztetett az ülésen Martin Macko, a Másság (Iniciatíva Inakosť) nevű szervezet vezetője. „Ez pedig a szlovák valóságban azt jelenti, hogy senki nem tesz velük semmit” – tette hozzá. A kijelölt teendők ráadásul csak a stratégia mellékleteiben kaptak helyet. Az oktatásügyben például azt javasolják, hogy a tantervek kidolgozásánál vegyék figyelembe az emberi jogokról szóló ismeretanyagot, amely elősegítené, hogy a tanulók többet tudjanak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokról (például kisebbségek, idősek, más nemi irányultságúak stb.), az óvodától egészen a felsőoktatásig. Ezzel a szélsőséges politikai nézetek terjedését is gátolni lehetne.

A stratégia oktatásügyi melléklete külön költségkeret elkülönítését javasolja a közmédia számára abból a célból, hogy a szerkesztők tanulmányozzák az emberi jogokat, és azt javasolják, hogy az újságírói etika része legyen az emberi jogok tanulmányozása. Mindez viszont csak a mellékletekben van leírva, figyelmeztet Šarlota Pufflerová, a Polgár, Demokrácia és Felelősség nevű szervezet vezetője. „És ha nem kerülnek a törzsszövegbe, az állam ezeket nem is lesz köteles figyelembe venni” – mondta kérdésünkre.

Szerinte elengedhetetlen, hogy egy kormányszervet hozzanak létre, amely az emberi jogok gyakorlati megvalósításáért felel. „Jelenleg nincs gazdája ennek a területnek, ugyanis az emberi jogi és kisebbségi miniszterelnök-helyettes posztjának 2012-es megszüntetésével egyes feladatokat szétosztottak a minisztériumok között, de konkrétan az emberi jogok átültetéséért senki nem felel” – mutatott rá.

Öt keresztény civil szervezet tagjai a stratégia törléséért imádkoznak, vezetőik levélben kérték Lajčákot, hogy vonja vissza az anyagot, mert szerintük hamis elképzeléseken alapul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?