Kvasnica: Hedvig ügyében nem győzött az igazság!

Zsák Malina Hedvig

A magyar vádhatóság szerint nem bizonyítható, hogy Zsák Malina Hedviget nem érte támadás, és az sem, hogy hamis tanúvallomást tett volna. A 12 éve, 2006 augusztusában, az akkor még nyitrai diáklány megverésével kezdődő ügyet bizonyítékok hiányában idén október végén zárták le – Győrben.

 

Bizonyítékok hiányában megszüntette a Zsák Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt folytatott büntetőeljárást a győri ügyészség. Az indoklás szerint a tanúvallomások újabb szempontok szerinti kiegészítésétől objektíven értékelhető eredmény nem várható, az elmulasztott bizonyítási cselekmények pedig nem pótolhatók.

Elmulasztott vizsgálatok

A tizenkét és fél éve húzódó ügynek a magyar vádhatóság vetett véget, miután rámutatott, a szlovákiai hatóságok a büntetőeljárás során több bizonyítási eljárást is elmulasztottak. Amint az ügyészségi határozatban áll, Hedvig blúza mellett le kellett volna foglalniuk a szoknyáját is, hogy megvizsgálhassák annak a talajjal és a növényzettel való érintkezését, és nemcsak a blúzon lévő feliratot, hanem a Hedvig tulajdonában levő tollakat is meg kellett volna vizsgálni. A borítékot, amelyben a diáklány visszakapta az iratait, ugyan megvizsgálták, de a benne lévő dokumentumok daktiloszkópos vizsgálata elmaradt. A szlovák rendőrség nem foglalta le a Hedvig által megtett útvonalon működő köztéri kamerák felvételeit és nem hallgatta ki az általa meglátogatott üzletek alkalmazottait sem.

Kétséges bizonyítékok

„A bizonyítékokat értékelve megállapítható, hogy a büntetőeljárás során szerzett bizonyítékok ellentmondásosak (…). A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy Zsák Malina Hedviget nem érte támadás 2006. augusztus 25-én reggel Nyitrán, ebből adódóan arra sem lehet kétséget kizáró következtetést levonni, hogy (…) tanúvallomásában az ügy lényeges ténye vagy körülménye tekintetében hamis tartalmú tanúvallomást tett volna” – írja Vántus Rabán csoportvezető ügyész 2018. október 24-én kelt határozatában. Roman Kvasnica, Hedvig védőügyvédje úgy nyilatkozott, örül az ügyet lezáró határozatnak, de ez szerinte nem jelenti sem az igazság győzelmét, sem az egész jogi probléma lezárását. „Védencemet megtámadták és megverték, ezért az ügy végét csak az jelenthetné, ha az elkövetőket bíróság elé állítanák” – mondta Kvasnica.

 

Érdekes

A Hedvig-ügy kronológiája

2006. augusztus 25. Nyitrán megverték az egyetemista Malina Hedviget, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. A lány blúzára azt írták, „Magyarok a Duna túloldalára” (Maďari za Dunaj).

2006. szeptember 11. A rendőrség leállította a nyomozást azzal, hogy nem történt támadás (Skutok sa nestal).

2006. szeptember 12. Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg Malina Hedviget, hogy a támadást kitalálta, mert félt a vizsgájától, és ártani akart Szlovákiának. Az általuk felmutatott bizonyítékokról később kiderült, hogy nem szerepeltek a kihallgatási jegyzőkönyvben. A lány sérüléseit kétségbe vonó orvosi szakvélemény tíz nappal az eset után készült. Malina Hedvig panaszát október 18-án elutasította a Nyitrai Járási Ügyészség.

2006. november 30. A rendőrség büntetőeljárást indított Malina Hedvig ellen, akit hamis tanúvallomás és hamis eskü gyanúja miatt jelentettek fel. Az egyik feljelentő később öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy korábban a szlovák titkosszolgálat (SIS) tisztje volt.

2007 májusában a Nyitrai Járási Ügyészség vádemelést indítványozott Malina Hedvig ellen hamis tanúzás és hamis eskü, valamint a hatóság megtévesztésének gyanúja miatt.

2007. augusztus 21. Egy magas rangú volt rendőrtiszt feljelentette Robert Fico kormányfőt, Robert Kaliňák belügyminisztert és Ján Packa országos rendőrfőkapitányt, mert szerinte visszaéltek hivatali jogkörükkel.

2007. szeptember 13. Dobroslav Trnka főügyész vette át a nyomozás irányítását, 24-én leváltotta az ügyben addig eljáró nyomozókat, ügyészeket. Öttagú nyomozócsoportot állított fel, feladatuk a nyomozati anyagban található ellentmondások kiküszöbölése volt.

2008 szeptemberében Peter Lábaš, a pozsonyi Komenský Egyetem Orvosi Karának dékánja kidolgozta szakértői véleményét, melyben azt állította, hogy Hedvig maga okozta sérüléseit, illetve, hogy a támadás során nem szenvedett agyrázkódást. Később a véleményt kibővítette azzal, hogy Hedvig testén a kék foltokat véralvadási zavar okozhatta.

2012 júniusában a Főügyészség elrendelte Malina Hedvig elmeállapotának vizsgálatát, a vizsgálaton ugyan megjelent, de nem állt szóba a pszichiáterrel. Ezért a Főügyészség pszichiátriai intézeti kivizsgálását rendelte el, ezt szeptemberben a Nyitrai Kerületi Bíróság jogerősen elutasította.

2013 decemberében Malina Hedvig bejelentette, hogy felvette a magyar állampolgárságot, és Magyarországra költözik.

2014 májusában az ügyészség vádat emelt Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt.

2016 decemberében a szlovák hatóságok átadták az ügyet a magyar igazságszolgáltatás szerveinek.

 

Hiányos aktacsomag

Magyarország 2016 decemberében vette át az ügyet Szlovákiától, és az illetékes Győri Járási és Nyomozó Ügyészség 2017 januárja óta ötször hosszabbította meg a nyomozati határidőt. Információink szerint a vizsgálat azért vett igénybe ilyen hosszú időt, mert a szlovák hatóságok nem adták át a teljes iratanyagot, és az is rendezetlen volt, amit elküldtek.

A mostani határozattal az ügy végleg lezárult, mivel a feljelentő a büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének nem sértettje, így a határozat ellen panaszjog nem illeti meg. Egyedül Hedvig és védője emelhetne panaszt a kézbesítéstől számított nyolc napon belül, ha ezt nem teszik meg, a határozat jogerőre lép.

A támadók szabadon

Hedvig védőügyvédje, Roman Kvasnica úgy nyilatkozott, örül az ügyet lezáró határozatnak, de ez szerinte nem jelenti sem az igazság győzelmét, sem az egész jogi probléma lezárását. „Védencemet megtámadták és megverték, ezért az ügy végét csak az jelenthetné, ha a tetteseket bíróság elé állítanák. Erre már nem látok esélyt” – mondta. Kvasnica szerint Hedvig ellen törvénytelen eljárás folyt Szlovákiában, ezért a magyar vádhatóság az egyetlen lehetséges döntést hozta. „Ne feledjük, hogy a Hedvig elleni büntetőeljárást Marián Kočner barátja, Dobroslav Trnka kezdeményezte, a Kočner sógora alá tartozó ügyész vezette, és maga Kočner keresett fel engem azzal az ajánlattal, ha Hedvig beismeri, hogy hazudott, leállítják az eljárást” – emlékeztetett Kvasnica. Hangsúlyozta: örül annak, hogy Hedvig a szlovákok között is talált támogatókat és segítőket, ugyanakkor hatalmas csalódás számára, hogy „egyes szlovákiai magyar politikusok képesek voltak Ficóval és Kaliňákkal kormányt alakítani, és Hedvig történetét a gazdasági érdekeikre cserélték.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?