Hedvig nem akar oratóriumot magáról

Zsák Malina Hedvig

Malina Hedvig története inspirálta a kassai Thália Színház készülő darabját,ám az érintett nem járult hozzá, hogy az alkotók használják a nevét, és arra hivatkozzanak, hogy az ő történetét dolgozták fel. A decemberi bemutatót a színház megalakulásának 50. évfordulójára időzítik. 

A színház vezetősége még a nyár elején kereste meg Zsák Malina Hedviget, hogy egyeztessen vele a készülő darabról. Ő ezt azzal utasította el, hogy életének ezt a szakaszát lezárta, nem kíván vele foglalkozni és színpadon sem szeretné viszontlátni. A művészi megjelenítés ellen ugyan nincs kifogása, de csak úgy tudja elképzelni, ha semmiképp nem hivatkoznak rá. Ennek ellenére a magyarországi sajtónak azt nyilatkozták az alkotók, hogy a darab címe Malina Hedvig projekt és Hedvig történetét fogja feldolgozni. 

Hedvig ezek után személyes jogaira hivatkozva kérte tőlük, hogy a nevét ne használják, ne hirdessék a darabot azzal,hogyazazőtörténete,mivelazt nem ismerhetik, és a nevére hivatkozva ne pályázzanak támogatásért. 

Tomáš Kamenec ügyvéd szerint ehhez teljes mértékben joga van, az érintett személy beleegyezése nélkül a darab címében, sem magában a darabban nem szerepelhet a neve. „Konkrét, élő személy nevének felhasználása, ráadásul úgy, hogy a darabot minimális mértékben inspirálta a valós történet, a személyes integritás és a magánélethez való jog megsértése, vagyis a polgári törvénykönyv szerint a személyiségi jogokba való beavatkozás” – mondta lapunknak az ügyvéd. 
A Thália végül Ma már nem mész sehova címmel hirdette meg a darabot (ezt mondták Hedvignek a támadói, miután közölte velük, hogy vizsgázni megy). Czajlik József, a Thália igazgatója és a darab rendezője lapunknak azt mondta, a személyiségi jogi kérdéseket sikerült megnyugtatóan tisztázniuk, tiszteletben tartják Hedvig kérését.

Színdarab Hedvigről: Ma már nem mész sehova


Tomáš Kamenec ügyvéd szerint Hedvig beleegyezése nélkül nem lehet felhasználni a nevét egy művészi projektben sem. Hozzátette, hogy

mivel az ügy nyilvánosan ismert, az alkotók mondhatják azt, hogy ihlette őket, vagy hogy az alkotás a történet motívumaira készült, de nem állíthatják, hogy a valós történet feldolgozása.

„Az ügy ugyan közismert, de ez nem jelenti azt, hogy Malina Hedvig személyiségi jogai – mint a személyes integritás és a magánélet – a beleegyezése nélkül megsérthetők. Az, hogy egy ember története megjelent a sajtóban, még nem értelmezhető úgy, hogy ezzel az adott személy beleegyezését adta az ügyéről szóló művészi alkotás elkészítéséhez” – fejtette ki a jogász. 

Czajlik József rendező szerint a személyiségi jogokat tiszteletben tartva átalakították az eredeti elképzelést. A cím is megváltozott – Ma már nem mész sehova címen viszik színpadra –, a darabban pedig nem hangzik el Hedvig neve. „A darab négy részből áll, az első része opera, ami a főszereplő, egy szlovákiai magyar kisember rémálma lesz, a második operett és ironikus stílusban dolgozza fel az esettel kapcsolatos összeesküvéselméleteket. A harmadik oratórium ahol a kórus együttérzéssel viszonyul a főhőshöz, a negyedik részben pedig az alkotók a nézőkkel beszélik meg a látottakat. A főszereplőt az egyes részekben Nádasdi Péter, Molnár Anikó és Rab Henrietta alakítja” – tájékoztatta lapunkat az igazgató. A bemutatót december 12-én tartják, Hedvig biztosan nem lesz ott. 

A szerző a Vasárnap munkatársa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?