Küszöblét: királycsináló kiesők

<p>Ki nem jut be? Egy-egy kor-mány összetétele nem ritkán azon múlik, hogy hány párt nem lépi át az 5%-os bejutási küszöböt. A felmérések szerint három párt és egy koalíció bejutása kérdéses. Öt hónap múlva választunk.</p>

Smer, Sieť, KDH, Híd – közvélemény-kutatások és elemzők egybehangzó véleménye szerint csodának kellene történnie, hogy ez a négy párt ne jusson be a parlamentbe jövő márciusban. Az SNS, az SaS, az MKP s a 7%-os bejutási küszöb miatt az OĽaNO–Nova választási koalíció mandátumszerzése kevésen múlhat. Akár mind a négyen a parlament kapuja előtt maradhatnak, vagy mind be is juthatnak – a végeredmény szempontjából nagyon nem mindegy.

Míg általában a győztes és a legjobban szereplő pártok kapják a legnagyobb médiafigyelmet, Ficóék újabb kormányalakítása azon is múlhat, hogy kik esnek ki, s hány szavazatot „temetnek el”, pontosabban mennyit osztanak szét a bejutók között. A voksok ugyanis elvesznek, a mandátumok viszont nem – minél többen esnek ki, a bekerülők annál több képviselői helyet szereznek.

19,4% a kosárban

A legutóbbi, 2012-es parlamenti választás során a leadott szavazatok ötöde (19,4%) olyan pártra érkezett, amely nem ugrotta meg a küszöböt. Ez szélsőségesen nagy értéknek számít, de volt már hasonló: 2002-ben 18,2%-nyi voks veszett el – arról, hogy a múltban menyire befolyásolta a kimaradók száma a választások eredményét, lásd külön írásunkat.

Mielőtt végigvennénk, hogy a veszélyzónában lévő pártok miben bízhatnak s min bukhatnak el, nézzük meg egy példán keresztül, miért fontos az, hányan ugorják meg a bejutási küszöböt. Kiindulási pontnak a legutóbbi Focus-felmérés adatait vettük. Eszerint a fent említett nyolc szubjektum közül csak az MKP nem kerülne be: a Smer 38%-os támogatottsággal 68 képviselői helyhez jutna. Egy szélsőséges esetben, amikor mind a négy veszélyzónában lévő induló kint rekedne, a Smer 38%-kal 88 mandátumhoz, tehát kettő híján alkotmányos többséghez juthatna. Ha viszont minden bejutásra esélyes párt mandátumot szerezne – a másik szélsőséges eset –, akkor Ficóéknak csak 63 helyük lenne az új parlamentben.

110 ezer voks

Magyar szempontból a fenti pártok közül az MKP sorsa a legérdekesebb. A párt a szakadás után 2010-ben és 2012-ben is közel 110 ezer szavazatot szerzett, az időközben tartott helyi és EP-választások alapján a tábora stabil maradt. „Minél alacsonyabb a részvétel, annál jobb az MKP-nak” – mondta lapunknak Ján Baránek, a Polis közvélemény-kutató ügynökség vezetője. „Az MKP-nak van ugyanis országos összehasonlításban az egyik legstabilabb választótábora” – tette hozzá Martin Slosiarik, a Focus ügynökség igazgatója.

Pluszvoksok nélkül viszont rekordalacsony, kb. 50%-os részvétel kellene ahhoz, hogy 110 ezer voks 5%-ot érjen. Ha viszont jelentősen csökken az országos szavazókedv, akkor minden régióban mérséklődik a szavazók száma. „Az MKP sajnálhatja, hogy az OKS-esek végül az SaS listáján kötöttek ki” – véli Baránek. Berényiék a héten mutatták be civil jelöltjeiket, információink szerint a pártban sokan bíznak abban, hogy Orosz Örséken keresztül eredményesebben tudják megszólítani a fiatal választókat.

Koalíció, közös lista?

Az egyik legmeglepőbb kiesőjelölt Matovičék formációja. Az Egyszerű Emberek hosszú ideje 8% körüli támogatottságon állt, a pártvezető ambíciója az volt, hogy egy-két kisebb párt csatlakozásával a legerősebb ellenzéki egységet hozza tető alá. A történet azóta teljesen más irány vett: az OĽaNO–Nova koalíciónak a korábbi „próbafelmérések” alapján jelzett 10 % helyett csak 8%-a van, közben pedig „magukra húzták” (5-ről 7%-ra) a bejutási küszöböt.

Elemzők szerint Matovičéknak a magasabb részvétel kedvezne – ilyenkor ugyanis a szilárd meggyőződésűek mellett az impulzívabb szavazók is választani mennek, az OĽaNO-nak pedig az egyik legkevésbé stabil és vegyes tábora van. „Könnyen lehet, hogy végül a biztonság kedvéért nem koalícióban indulnak, hanem csak az OĽaNO listáján, így 5% marad a határ” – tette hozzá Baránek.

Instabil SNS

Magyar szempontból érdeklődésre tarthat számon a nacionalista SNS eredménye is. Baránek szerint Dankóék stabilan a küszöb felett vannak, ám Slosiarik még nem látja olyan biztosnak a helyüket. „Az SNS tábora nagyon instabil, sok az új szavazójuk, akik a Smertől távoztak. Ők Ficóék erős kampánya esetén vissza is térhetnek a kormánypárthoz” – véli a Focus vezetője.

Az SNS ellen játszhat a menekültellenes közhangulat is, amelyből a kérdésben markáns vonalat képviselő Smer profitált eddig a legtöbbet. Az SNS preferencianövekedése ráadásul az utóbbi két-három hónapban megtorpant. Mivel a nacionalistáknak nincs stabil szavazótábora, szintén ellenük szólhat a várt alacsonyabb részvétel – mutat rá Baránek.

Liberális témák híján

Az SaS-en az alacsony részvétel segíthet – véli Baránek. Ennek magyarázata, hogy Sulíkéknak az utóbbi években kialakult a saját törzsközönségük, ez viszont viszonylag kicsi. Még ennél is kevesebben vannak, akiket az OKS hoz lázba, ám itt is az érvényes, mint az MKP esetében: nagyon kevés pluszszavazat is bejutást érhet. „Sok múlik azon is, milyen lesz a kampány, milyen témákat hoz” – mutat rá Baránek.

Az SaS számára rossz hír, hogy a kampány várhatóan nem az értékrendbeli kérdésektől lesz hangos. Nem csoda, hogy az utóbbi hónapokban Sulíkék is „megszelídültek”. Míg a pártelnök a februári, a családról szóló népszavazás estéjén a melegaktivisták sátrában ünnepelt egy provokatív, trágár kifejezéseket sejtető pólóban, addig nyáron már azt mondta: ha az SaS kormányra kerül, nem fogja erőltetni a regisztrált partnerség bevezetését, ennél fontosabb témái is vannak. Sokat segíthet az SaS-en, hogy az EP-képviselő Sulík fogja vezetni a listát, felmérések alapján a liberális párt választói számára ő a legnépszerűbb politikus.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?