Ján Kubiš volt külügyminiszter, diplomata már 15 ezer, az elnökjelöltséghez szükséges támogató aláírást gyűjtött össze az állampolgároktól. Ezt ő maga erősítette meg a TASR hírügynökségnek.
Kubiš 15 ezer támogató aláírást gyűjtött össze az elnökjelöltséghez
„Megvan a 15 ezer aláírás, de január végéig még folytatjuk a gyűjtést, akkor tervezzük leadni az íveket" – mondta Kubiš a TASR-nek. Korábban bejelentette, nem egy konkrét politikai párt jelöltjeként indul az államfői posztért.
Zuzana Čaputová jelenlegi köztársasági elnök 2024-ben távozik hivatalából. Az államfőt az ország lakossága választja meg öt évre.
Az Alkotmány értelmében parlamenti képviselők legalább 15 főből álló csoportja, vagy a szavazópolgárok állíthatnak elnökjelöltet, ha legalább 15 ezren támogatják aláírásukkal. A jelöléseket legkésőbb a választás kiírását követő 21 napon belül kell benyújtani a parlament elnökének.
Ivan Korčok diplomata, volt külügyminiszter is indul az elnöki posztért. Gyűjti az aláírásokat Beáta Janočková, az Iniciatíva za vymazaných rodičov szervezet alapítója, és Marta Čurajová független jelölt is. Forró Krisztián, a parlamenten kívüli Szövetség-Aliancia vezetője szintén indul az államfői tisztségért. Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság volt vezetőjének jelöltsége is szóba került. Peter Pellegrini (Hlas) a parlament jelenlegi elnöke egyelőre nem erősítette meg, hogy indul a választáson.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.