Szlovákia több mint 3,5 millió antigénteszttel rendelkezik, és van elég PCR-teszt is. Ezt a hétfői kormányülés után jelentette ki Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter.
Krajčí: Több mint 3,5 millió antigénteszttel rendelkezünk,van elég PCR-teszt is
A miniszter hozzátette: egy országos teszteléshez nem áll rendelkezésre elegendő teszt, mivel a meglévő tesztekre az egészségügyi dolgozóknak, a szociális intézeteknek, valamint a mobil mintavételi helyeknek van szükségük.
Krajčí felszólította az embereket, hogy vonuljanak önkéntes karanténba, mielőtt meglátogatnák a rokonaikat. Elmondása szerint a karantén, vagyis a társadalmi érintkezések maximális korlátozása hatékonyabb a tesztelésnél, mivel a negatív teszt hamis biztonságérzetet adhat.
Egyben felszólította a munkáltatókat, hogy aki teheti, hagyja otthonról dolgozni az alkalmazottait. „Ha az állampolgárok karácsonyig a lehető legjobban elszigetelik magukat egymástól, megvédhetik a családtagjaikat, akikkel találkozni akarnak az ünnepek alatt. Megjegyzem, hogy elértük a vírus kontrollálatlan terjedésének fázisát. Senki sem tudja, hogy melyikünk fertőzött” – mondta az egészségügy-miniszter. Óva intett attól is, hogy az emberek tömegesen látogassák az üzleteket. Megjegyezte, hogy sok bevásárlóközpont bejáratánál lázat sem mérnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.