Krajčí: Enyhe javulást mutat a járványhelyzet Szlovákiában; már nem Nyitra a legfertőzöttebb

Marek Krajčí
Pozsony |

A szlovákiai járványhelyzetet enyhe javulás jellemzi, de még mindig nagyjából kilencvenen halnak bele a koronavírusba naponta.

A pozitív PCR- és antigéntesztek aránya csökkent. A reprodukciós szám 1. A kórházban kezelt páciensek száma mérsékelten növekszik. A lakosság 0,92 százaléka kapta meg az új koronavírus elleni védőoltás – közölte Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter a pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: jelenleg az Aranyosmaróti járásban a legrosszabb a helyzet.

A szomszédos országok közül továbbra is Csehország áll a legrosszabbul. A szlovákiainál enyhén jobb a helyzet Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon és Ukrajnában is.

A tárcavezető megjegyezte: a december második felében bevezetett intézkedések ellenére még mindig nem sikerült „megtörni” a járványgörbét. „Arra kérjük az állampolgárokat, hogy csak a legközelebbi hozzátartozóikkal találkozzanak, maradjanak a saját buborékjukban” – mondta Krajčí. Azoknak, akik tömegközlekedést vagy taxit vesznek igénybe, respirátor használata javasolt.

Összesen 3273 pácienst kezelnek kórházban, múlt héten ez a szám 3142 volt. Míg egy héttel korábban 248 személy szorult mesterséges lélegeztetésre, most 279. A pozitív PCR-tesztek aránya 27 százalékról 23 százalékra csökkent, a pozitív antigén teszteké pedig 8-ról 5 százalékra. A legrosszabb a helyzet az Aranyosmaróti, a Nyitrai, a Pöstyéni, a Kassa-vidéki és a Vágbesztercei járásban. A Trencséni járásban viszont javult a helyzet. Egyre több egészségügyi dolgozó hagyja el a karantént, és tér vissza fokozatosan a kórházakba.

Krajčí arról is beszámolt, hogy az egészségügyi minisztérium átértékelte az oltási stratégiát. Hétfőtől a szociális intézetekben lakó időseket kezdik beoltani, ezzel összefüggésben mobil oltóegységeket létesítenek. Utánuk következnek a 75 év felettiek és a 65 év feletti krónikus betegek. A kritikus infrastruktúra területén dolgozókat várólistára teszik, a fel nem használt oltásokat fogják megkapni. A miniszter hozzátette: az, hogy konkrétan ki sorolható a „kritikus infrastruktúra” kategóriába, titkos információ.

Krajčí szerint az országos tesztelés ugrásszerű javulást eredményezne. Beszélt arról is, hogy a Pfizer társaság az eredetileg tervezettnél kevesebb oltóanyagot küld az Európai Uniónak.

A miniszter nem zárta ki, hogy a lakosság egy részét csak ősszel fogják beoltani a Covid-19 betegség ellen. Az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatalhoz (ŠÚKL) eddig 13, oltás utáni súlyos mellékhatásról szóló bejelentés érkezett. 146 esetben kevésbé súlyos mellékhatások léptek fel. Már 55 kórházban folyik a vakcinázás. Kelet-Szlovákiában kisebb az érdeklődés. „Folyamatos a védőoltások beadása, a referenciák jók, a beoltottak elégedettek. A kórházak jól felkészültek” – zárta a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?