Krajcer: a sajtótörvény módosítása jó

Pozsony |

<p>A sajtótörvény módosításai jók, és összhangban vannak az európai normákkal - mondta ma Daniel Krajcer kulturális miniszter a közszolgálati Szlovák Rádióban.</p>

A tárcavezető szerint a közszereplők ezáltal már nem lesznek “védett állatfajok”, nem lesz joguk a válaszadásra, ha a sajtóban közölt állítás nem fog ténybeli tévedést tartalmazni.

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője nem értett egyet a miniszterrel. Véleménye szerint a törvénymódosítás által az újságíró válik védett állatfajjá. Véleménye szerint a sajtótörvény módosítása kiegyensúlyozatlan.

A vitaműsorban szó esett a kettős állampolgárság kérdéséről is. Krajcer szerint a koalíció meg fogja találni a megfelelő megoldást. Ugyanakkor a törvényhozás elé már csak egy megegyezésen alapuló tervezetet kívánnak vinni. “Eddig még nem egyeztünk meg, ezt nyíltan meg kell mondani” - mondta.

Rafaj bírálta a kormánykoalíciót, mivel annak olyan párt is része, “amelyik Magyarország érdekeit képviseli Szlovákiában”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?