Közös katonai egységet küldenének a Baltikumba a V4-ek

Prága |

<p>Közös katonai egységet szeretne küldeni 2017-ben a Baltikumba a négy visegrádi ország, ajánlatukat júliusban a NATO varsói csúcstalálkozója elé terjesztik - egyebek között ezt tartalmazza az a közös nyilatkozat, amelyet a V4-ek védelmi minisztériumainak vezetői írtak alá szerdán a Prága melletti Liblicében.</p>

Magyarországot a kétnapos tanácskozáson Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára képviselte.

A visegrádi országok közös katonai egysége a NATO keleti jelenlétének megerősítése keretében tevékenykedne a Baltikumban, s alapvetően az észt, a lett és a litván hadsereg kiképzésébe és gyakorlataiba kapcsolódna be.

Észtország, Lettország és Litvánia már korábban kérték a NATO-t, hogy küldjön katonai egységeket a Baltikumba, mert ezekben az országokban aggodalmat keltett Oroszország agresszív politikája. A katonai egységek kiküldéséről a NATO-ban már megszületett a politikai döntés, s a konkrétumokat várhatóan a varsói csúcstalálkozón hozzák nyilvánosságra.

A négy ország védelmi minisztériumának képviselői ugyanakkor megerősítették, hogy uniós keretek között is készek egy újabb közös visegrádi harci egységet (Battle Group EU) létrehozni, amely 2019 második felétől lenne bevethető. A jelenleg már működő visegrádi harci egységet januárban helyezték készenlétbe, amely június végéig tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?