Közismert "iszogatók" Szlovákia történetében

Sólymos László tegnapi esete nem egyedi Szlovákia rövid történetében.

Kétség nem fér hozzá, hogy az elmúlt évek egyik legismertebb berúgása a HZDS volt képviselőjének, Ján Cupernek a nevéhez fűződik. 2005-ben okozott ittasan baleset, s mivel a helyszínre aránylag gyorsan kiérkeztek a Joj televízió munkatársai, egy emlékezetes videó is készült arról, ahogy lassan, tagoltan beszélve próbálja elmagyarázni, hogy végképp nem ivott. Majd elismeri, hogy egy kis sört elfogyasztott vezetés előtt, később pedig mosolyogva hozzáteszi, néhány felest azért lehörpintett hozzá.

Az SNS volt elnöke, Ján Slota rendszeres alkoholizálásairól volt ismert. Nemegyszer vezetett részegen, és ismételten okozott ittasan közúti balesetet, ám legfeljebb pénzbírsággal, feltételes szabadságvesztéssel vagy a vezetéstől való eltiltással büntették; jelenleg sincs jogosítványa. Az egyik legismertebb, róla készült videón látni, ahogy egy pozsonyi szálloda teraszáról a lenti járdára vizel.

Slota utódja, az SNS jelenlegi elnöke, Andrej Danko sem kerüli az alkoholt. Tavaly az Express rádió vitaműsorában voltak komoly gondjai az artikulációval. Bár tagadta, hogy részeg lett volna, annyit elismert, hogy másnapos, mert előző este a szlovák jégkorongozók mérkőzése során annyira izgult, hogy többet ivott a kelleténél. Később a topky.sk portálnak adott interjúban is elismerte, azon a sajtótájékoztatón, amelyen a századosi előléptetése alkalmából kapott válllapokat csókolgatta, sem volt teljesen józan. „Kommunikációs hibákat is elkövettem, mert a századosi rangból semmi előnyöm nem származott, de most már tudom, hogy három pohár bor után nem fogok sajtótájékoztatót tartani” – közölte Danko.

František Palko (SNS), a közlekedésügyi minisztérium államtitkáraként tartott 2015-ben részegen sajtótájékoztatót. Hadart, érthetetlenül beszélt, később beismerte, hogy teljesen részeg volt, ugyanis hajnalig ünnepelt a közismert Štefan Skrúcaný humoristával.

Sólymos László (Híd) az első miniszter, akit részegségen értek, s önszántából lemondott tisztségéről.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?