Közeli kilátásban az élményfürdő

Az esztergomi látványfürdőnek február 28-án kellett volna megkezdenie egy hónapos próbaüzemét. Valószínűleg nincs ember a városban, akinek ne furdalná az oldalát a kíváncsiság, vajon mi lesz a mostani sóderdomb helyén. Lengyel József, az Esztergomi Fürdő Rt. igazgatója mesél az épülő látványfürdő most még láthatatlan részleteiről.

Sokrétű szolgáltatás

A fürdőben a szolgáltatás három fő részre oszlik. Élményrészlegre, wellness-világra és gyógyászati egységre. Az összesen 15 ezer négyzetméternyi területből 2000 négyzetmétert tesz majd ki a vízfelület, a medencék egy része a fedett részen, a többi pedig a szabadban lesz. A kilenc medence közül két csúszdamedence épül, két medence a gyerekek számára készül, valamint lesz egy hullámmedence, két termálvizes-, valamint egy sportmedence. Rengeteg úgynevezett élményelem kerül majd a medencékbe és a szárazföldre is: lesz vízágy, vízsugaras élményelem, gejzír, barlang és például a gyerekeknek szóló vízvilág. Egy, a medencébe épített vár nyújt majd nekik különös elfoglaltságot, hiszen az építmény egyes részei mozgathatók, átépíthetők lesznek. Az élményfürdő részleg alkalmas lesz családi programok szervezésére, mert a kínált szórakozási és pihenési lehetőségek minden korosztályt kielégítenek. Ebben ugyancsak nagy szerepet kap majd a szárazföldi gyermekmegőrző, amit a kicsik akkor is élvezhetnek, ha szüleik valamelyik wellness, vagy éppen gyógyászati programon vesznek részt.

Egyedülálló megoldások

A fürdő egyes részeiben több Magyarországon egyedülálló megoldás is megvalósul, mint például a csúszdákon belüli látványelemek. Eddig még nálunk nem használatos kiegészítők gazdagítják a siklás élvezetét; Japán high-tech szórakoztatóipari elemekkel – stroboszkóp, hang- és fényhatások – egészülnek ki a csúszdapadok. Rengeteg programra kínálkozik majd lehetőség, épül egy mászófal is, melynek érdekessége, hogy a vízből fog indulni. A különféle ügyességi versenyek lehetősége mellett lesz éjszakai fürdőzés, éjszakai programok és zenés megmozdulások. A nagy zöldfelületek mellett valószínűleg kiemelt érdeklődésre tarthat számot az első emeleti terasz, ahol a 4-500 négyzetméteres füvesített napozó fogadja a napsütésre áhítozókat. Építészeti szempontból is sok egyedi elgondolást tartalmaz az épület, zöld felületeivel harmonikusan illeszkedik majd a városkép egészébe.

Wellness és gyógyászat

Az egészséget szolgáló wellness részleg ezer négyzetméter területen fogadja vendégeit. Élvezhetik a négy különböző szaunát, a tradicionális törökfürdőt (Japán és Ázsia medencék), a pihenő szerájt. Az élményzuhanyok mellett talpmasszázs, Kneipp-kúrák, klub jellegű pihenők kényeztetésében vehetnek majd részt. Az itteni légkör teljesen eltér majd az élményrészleg pezsgésétől, nyugalmat, felfrissülést adnak a terápiás foglalkozások, a salaktalanító- és fogyasztó-, valamint a stresszoldó kúrák. A wellnesshez tartozó szépségfarmon a tengerből kivont ásványi anyagok segítik a kezelések során a bőr regenerálódását, melyek nyugalmat hoznak testnek és léleknek. A gyógyászati részleggel új egészségügyi szolgáltatással gyarapszik a város, a hagyományos fizikoterápiás kezelések mellett beutaltak és magán betegek is igénybe vehetik a masszázsokat, a súlyfürdőt, a szárazföldi és vízi torna szolgáltatásait. A magnetoterápiás kezelések kiegészülnek még csontritkulás és légzéskezeléssel, kádfürdőkkel. A gyógyászati tevékenység a Vaszary Kolos Kórházzal együttműködve valósul meg, két műszakban, de hétvégenként is fogadják majd a betegeket.

Hiányt pótol a fürdő

Az élményfürdőben várható szolgáltatások legtöbbje eddig csak drága pénzért, úgynevezett szállodai kiegészítő szolgáltatásként voltak megvásárolhatók. Nagy űrt tölt be az építmény, a turizmus színvonalának emelkedésével az eddig külföldre járó vendégek is megfelelő minőséget kapnak majd. Lényeges, hogy a fürdő nem vetélytársa, hanem kiegészítő modulja lesz a környékbeli strandoknak és termálfürdőknek. A sok látvány és élményelem mindenképpen változatosabbá teszi a környékre látogatók programjait. A fürdő megépülése Esztergom jövőjét szolgálja, hiszen a rendszerváltás óta egyre fejlődő turizmus a kiváló földrajzi adottságokkal és szellemi kincsekkel rendelkező város vonzerejét növeli. Túl kell jutni azon, hogy Magyarországot a csárdás, a pörkölt és a Kilenclyukú híd jellemzi. A modern értékek kiegészítik a múltat, biztosítják a jövőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?