Követelőzni kezdett az SNS

Pozsony |

<p>Íratlan szabály lett Szlovákiában az utóbbi évtizedekben abból, hogy az újonnan kinevezett kormány lecserélte a rendőrség és a titkosszolgálat vezetését, s úgy tűnik, ez most sem lesz másképp.&nbsp;</p>

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánynak és a titkosszolgálat (SIS) elnökének, Ján Valkónak a menesztését az SNS elnöke, az újonnan kinevezett házelnök, Andrej Danko szorgalmazza. Egyes értesülések szerint ráadásul az SIS élére a nemzeti párt saját jelöltet ültetne, ennek viszont kicsi az esélye tekintettel arra, hogy a titkosszolgálatot a miniszterelnök nem akarja kiengedni a keze közül, így ha lesz is váltás, azt nem az SNS, hanem a Smer fogja levezényelni. 

Az, hogy a személycserékről tárgyalnak, már nyílt titok, konkrétumokat viszont egyelőre egyik fél sem akar elárulni. „Változásokat követelünk a rendőrségnél és a titkosszolgálatnál” – kommentálta az értesüléseket a Sme napilapnak az SNS szóvivője, Zuzana Kohútková. Ezt nem cáfolta Robert Kaliňák belügyminiszter sem, mondván: ezekről a kérdésekről is tárgyalnak. 

A nemzetiek azt már elérték, hogy az új kormány prioritásai közé került a belügy tervezett, radarok és kamerák vásárlására kiírt tender leállítása. Andrej Danko pártelnök viszont ennyivel nem elégszik meg, s azt akarja, hogy Kaliňák csökkentse a közúti kihágásokért járó bírságokat. „A belügyminiszterrel már tárgyaltam a bírságok enyhítéséről, minden a további egyeztetéseken múlik” – nyilatkozta a Hospodárske noviny napilapnak az SNS elnöke. 

Robert Kaliňák belügyminiszter szóvivője, Peter Lazarov szerint Andrej Danko ezen követelése nem áthidalhatatlan probléma. „Ha sikerül megegyezni, akár a bírságok csökkentésére is hajlandóak leszünk rábólintani” – nyilatkozta Lazarov. Azt, hogy mennyivel lenne „olcsóbb” a gyorshajtás, egyelőre nem tudni, Danko állítólag 20 százalékos csökkentést javasol. (dem)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?