Kővé vált idő

Időcsonkok, faidomok szegélyezik a tópartot Bolemant László kötetén, amely az AB-Art Kiadó gondozásában jelent meg a múlt hónapban. Időfák, enyhén zöldellő fűben ráncos, vén, megkövesült pillanatok. Göcsörtös, bütykös alakzatok. Csupa dudor facsonkok, az örökkön változó idő szobrai. Időtartamokat, életszakaszokat rejtegetnek, és a lapok vers- és fényképanyaga is az elröppenő időt ragadja meg. A szerző az időtartamok mérésére helyszínek, városok neveit használja: térben méri az időt, a teret pedig időben.

Bolemant időlopkodó és versekben bujdosó időmérő. Ketyeg benne az óra, igyekeznie kell: a pillanat elszáll, a feledésbe hulló hangulatokat el kell kapni, le kell jegyezni, meg kell menteni, nehogy tovaillanjanak, nagyot koppanjanak a feledésszakadék alján és széttörjenek, nehogy kacéran búcsút intsenek.

A szerző időbeosztása költeményekben mérhető. Időzít: a kötet első fellapozása a fényképekre tereli a szemet, ezek robbannak a szemlélődő olvasóban. Sűrű ágas-bogas erdők, vöröslő levelű ágak, zúzmarás zimankó, virágeső mosta fák, romos ablakokban viruló növények, tajtékzó hullámok, jégbe fagyott nád törékeny teste. Évszakok és napszakok képbe foglalása. A kötetet közelebbről szemügyre véve rádöbben az olvasó, hogy a versek ugyanezt a tematikát taglalják, cincálják, ragadják meg.

Az első versben, amely egyben születésnapi költemény, „a varjak, / a bogarak, halványkék esők / után tollaikkal csöndesen / megsimítják az ásító időt.” Az idő ebben a versben lomha, nyugovóra térni készül, szoborpalástját próbálgatja. Az időszobrok a második, a Fák címűben már versbe foglaltan, kimondottan tűnnek fel, nemcsak képi megközelítésben: „időszobrok a hó ölelésében / a fák mindig elkísérnek / ágaik mind / a délelőttök fényeit / csiszolják”. Ködbe bugyolált fák szegélyezik az utakat, tél van, „tompa ujjait a puha köd / kérgükbe süllyeszti”, azaz: a költő magányosan barangol a hó- és ködlepte tájban, mely úgy elkápráztatja, hogy kénytelen versbe foglalni.

Bolemant azonban nemcsak tájhangulatokat versel meg, a szerelem vizére evez például az Ami elválaszt és az Augusztus 11. című versekben. Az első azt hangoztatja, hogy „Talán megszűnt néhány dolog”, a másikban „csókod lángokkal teli”, ám mindkettőből kipárolog a másik jelenléte, közelsége — nem a múltat faggatja, hanem a pillanatot élvezi, érzéki metaforákkal szemléltetve a szív rezdüléseit.

Városnevek szétszórtan jelennek meg a kötetben: London, Hamburg és Tihany ihlette meg a költőt. Londonban „a járművek zajával takaróztak / a szerencsétlenek / amíg azt is el nem lopta tőlük az éjszaka”, Hamburgról pedig még ennél is kevesebbet tudhatunk meg, illetve feleleveníthetjük, amit tudunk, mégpedig, hogy északi kikötőváros, továbbá hogy a költő futott, miközben „egyszerű ívben / hűségesen / repült nedves / sálam utánam / le a házak közé / a ceruzasárga utcába”. A vers íródhatott volna bármely északi városban, de bizonyára éppen ebben a városban járt, vagy csupán ez ihlette a költőt versírásra. A Tihany című vers pár sor erejéig utal az apátságra, ám főként hangulatokat ragad meg. A városokból csupán neveik maradtak meg címadóként, és egy-egy hangulatvers.

Az IMA 2001 egy szoba otthoni csöndjében üldögélő költőt örökít meg, akinek vágya, hogy visszajöjjenek hozzá az angyalok. Az egyszerű helyzetképből, akár a többi versből, Tóth Árpád és Juhász Gyula verseinek stílusjegyei tűnnek fel. Bár nem borongós, búsongó, lemondó és fájdalmas hangneműek, de alkonnyal, hajnallal, színekkel, benyomásokkal kacérkodók: „És szívünk ezüstjén / Tüzek lobbantak fel” (Tüzek), „a hajnal szájából szivárgó álmok erei / csendben elvékonyultak” (London), „a tompa árnyékokat halványszínű / hangcsíkok közé vetítik” (A vonaton) stb.

A tizenhét vers többsége impresszionista hangulatlíra, a szerző nyelve metaforákkal átszőtt, városokat és szerelmet sejt közelben és távolban, szemével rezdülő lombokat pillant meg, külső és belső tájakat visz papírra, az évszakok és napszakok váltakozásai képekben gazdag költészetet szólaltatnak meg benne, és kéz a kézben sétálhatunk a költővel erdőkben, hidakon, szívekben.

A kemény borítójú verses fényképalbum a hangulatok kötete. A szerző nem vágyik bölcs gondolatok kimondására, nem filozofál, nem akarja megváltani, csak képekbe foglalni a világot. Ő egyszerűen tarka, lírai, illékony hangulatokat gyűjt, foglal kötetbe.

Pénzes Tímea