Kovařík távozott a rendőrség éléről, hétfőn Hamran István váltja őt

Hamran István
Pozsony |

Hamran István megbízott országos rendőrfőkapitány hétfőn foglalja el a posztját. Peter Kovaříkot váltja, aki szeptember 15-i hatállyal maga kérte a felmentését – erősítette meg Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztályának vezetője.

A rendes versenyvizsgát a funkció megszűnése utáni 30 napon belül kell meghirdetni. Az érvényben lévő törvény szerint az országos rendőrfőkapitányt a belügyminiszter nevezi ki, amennyiben teljesíti a versenyvizsga követelményeit a szakbizottság előtt, és a parlament Védelmi Bizottsága a nyilvános meghallgatás után javasolja őt erre a pozícióra. A megbízatási ideje 4 évig tart.

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter Hamran megbízatásának a bejelentése során arról tájékoztatott, hogy igyekezni fognak minél előbb elindítani az országos rendőrkapitány választásának új szabályaival kapcsolatos törvényalkotási folyamatot. „Úgy, hogy eszerint működhessünk” – tette hozzá.

A rendőrfőnök választási módjának a megváltoztatása a kormány programnyilatkozatában is szerepel. Eszerint a választásba nagyobb beleszólása lenne a belügyminiszternek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?