Kovács György (MKÖ) és Viliam Novotný (Híd) az egészségügy helyzetéről és jövőjéről

Abban minden szakértő egyetért, hogy a szlovák egészségügy egyik legaktuálisabb kérdése a munkaerőhiány. Az egészségügyi minisztériumhoz tartozó Egészségpolitikai Intézet tavalyi adatai szerint legalább 3300 orvos hiányzik az egészségügyből, és ha a 65 év feletti orvosok is nyugdíjba mennek, akkor ez a szám a közeljövőben akár 5500-ra is nőhet. Mit tudnának tenni az orvoshiány megoldása érdekében?

Kovács György: A felsorolt adatokhoz még annyit hozzátennék, hogy a 60 és 65 év közötti orvosok száma is több mint háromezer fő, vagyis csaknem tízezer emberről beszélünk. Elsőként mindenképpen egy oktatási reformot kellene bevezetni, amivel növelnénk az orvostanhallgatók számát. Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy jelenleg a szlovákiai orvostanhallgatók fele külföldi, mert az egyetemek nem tudják fenntartani magukat az állami költségvetésből, a külföldi diákok pedig fizetnek. Ezek a diákok viszont nem maradnak Szlovákiában, így ebből is adódik, hogy az orvosok száma ennyire alacsony az országban. A probléma másik aspektusa, hogy a diákok nem látnak perspektívát a szlovák egészségügyben. Sokat beszélünk arról, hogy a fizetés probléma, viszont nem ez az elsődleges gond. Ezek a diákok ma bemennek egy szlovákiai kórházba, és mit látnak? Omladozó falakat és régi berendezéseket. A kutatás és a fejlesztés szinte teljesen háttérbe szorul, így nem kapnak lehetőséget a személyes fejlődésre. Ezeket a problémákat mindenképpen meg kellene oldani, viszont ezek csak középtávú megoldásnak számítanak. Én úgy gondolom, hogy a rövid távú megoldásra is lenne lehetőség, mégpedig úgy, hogy biztosítanánk számukra a megfelelő feltételeket a munkába álláshoz, például egy berendezett rendelőt.

Viliam Novotný: Az orvoshiánnyal kapcsolatban hatalmas probléma, hogy nagy regionális különbségek vannak. Az európai átlag alapján 1,2 általános orvos jut ezer lakosra, nálunk ez a szám csak 0,4. Hogy ennek mi az oka, arról már Kovács úr is beszélt, én csak kiegészíteném azzal, hogy amikor csináltak egy felmérést a fiatal orvosok körében, hogy miért mennek el Szlovákiából, akkor mindenki azt gondolta, hogy az első helyen a fizetés lesz. Ez viszont nem így van. Az első helyen a munkakörülmények állnak, ez a fiatalok számára nagyon fontos. Hogyan lehetne javítani az orvoshiányon? Először is bővíteni kell a rezidens programot, és felkészíteni az általános orvosokat. Ezen kívül nem büntetni kell az orvosokat, ha el akarnak menni külföldre, hanem motiválni, hogy itt maradjanak. Itt egy ösztöndíjas programra gondolok: azt mondjuk a diákoknak, hogy kapsz ösztöndíjat, de ha elvégzed az egyetemet, akkor itt maradsz 5 vagy 10 évig. További probléma, hogy a fiatal orvosok nem akarnak rendelőkben dolgozni, hiszen hiányzik a megfelelő motiváció. A kórházi bérek szintén nem motiválóak. Idegsebészként pontosan tudom, hogyha egy hónapban elvégzek három vagy huszonhárom operációt, a bér mindig egyforma. Az eredményeket viszont senki sem méri. Éppen ezzel kellene motiválni: ha többet és jobban dolgozom, akkor jobb fizetést kellene kapnom.

Robert Fico, a Smer elnöke nemrégiben felvetette, hogy az egyetem elvégzése után az orvostanhallgatók, akik külföldre mennek dolgozni, fizessék ki az egyetemi oktatás költségét, ami Fico szerint 55 ezer euró. Ezek szerint önök nem értenek egyet ezzel a javaslattal?

V. N.: Nem büntetni kell a fiatalokat, hanem motiválni. Ez egy olyan megoldás, melyet ha még Brezsnyev vagy Husák gondolt volna ki, akkor jobban érteném, hiszen le volt zárva a határ, és lehetett büntetni az embereket. Volt korábban olyan ötlet is, hogy az egyetemek vegyenek fel több hallgatót, de ha nem lesz beállítva a megfelelő motiváció, akkor csak Ausztriának és Csehországnak segítünk, mert több fiatal orvost tudunk kiküldeni.

K. GY.: Ugyanígy gondolom én is. Nagyon örülök neki, hogy a diákok kiállnak a saját jogaikért, és szinte azonnal, mindenkinél gyorsabban reagáltak erre a felhívásra. Ebből is látszik, hogy manapság nem lehet az orruknál fogva vezetni a diákokat, és a felelősséget áthárítják arra, akire az valójában tartozik. Örülök, hogy amilyen gyorsan megszületett ez a téma, olyan gyorsan le is lett zárva, és ezért köszönet a diákoknak.

Felmerült, hogy az orvosoknak béremelést kellene adni, illetve a kórházakat is fejleszteni kellene, de ilyenkor mindig felmerül az a kérdés is, hogy miből finanszírozzuk ezt. Arra lennék kíváncsi, hogy önök szerint az egészségügy alulfinanszírozott, vagy van elég pénz, csak nincs elég jól kihasználva?

K. GY.: Ebben az esetben nehéz lenne egyértelmű választ adni, hiszen mindkét tényezőt figyelembe kell venni. Szlovákia az Európai Unión belül az egyik legkevesebb pénzt teszi az egészségügybe, viszont vannak olyan országok, amelyek még nálunk is kevesebbet tesznek bele, mégis jobb az egészségügy minősége. A probléma az, hogy a beruházásokra nagyon régóta nem fordítottunk figyelmet. Ezért vannak ötvenéves kórházaink és ezért nincsenek modern berendezéseink. A tavalyi évben 5 milliárd euró folyt be az egészségügybe, ez hatalmas összeg, amivel lehetne gazdálkodni, de ki kell mondani, hogy a szlovák egészségügy hatékonysága mindössze egy mítosz. Az OECD is kimutatta, hogy körülbelül 60 százalékát használjuk fel hatékonyan a meglévő forrásainknak. De hogy is lehetne hatékonyan felhasználni, ha nincs kialakítva a megfelelő munkakörnyezet? Hogyan legyünk hatékonyak, mikor egy orvos egy 10 éves számítógépen dolgozik, és 10 percet kell várnia arra, hogy ki tudjon nyomtatni valamit? Vegyünk új számítógépeket? Nincsenek modern szerverek. Az új számítógépeket a régi rendszerek nem tudják működtetni. Komplett beruházások kellenek.

V. N.: Mindenki azt gondolja, hogy ha félmilliárddal több menne az egészségügyi ellátásba, akkor jobban működne. Én ezt nem gondolom így. Nem lenne ugyan pénzhiány, de hogy igazából nőne-e a minőség a betegek számára, ebben nem vagyok biztos. Invesztálni kell a kórházakba, ehhez pénzt kell találni, például az európai uniós támogatásokból, vagy akár az állami költségvetésből. Azt azonban be kell látni, hogy az állami kórházak nem gazdálkodnak jól. Ennek sok oka van, most nem akarok belemenni, de szinte mindig eladósodnak, így a kormánynak kell adómentesítést csinálni. Az utóbbi csomagra például 580 milliót használtak fel, ezt is hozzá kell számolni az egészségügy finanszírozásához, hiszen ezt is megfizették az adófizető polgárok. Valamiféle transzformációra lenne szükség, hiszen ez így nem működik. Itt van a kórházreform, amit a választás után meg kellene csinálni. Változtatni kell pár dolgon, hiszen nem tökéletes a projekt, de az alapgondolat nagyon jó. Meg kell mondanunk, hogy melyik kórházban mit fognak csinálni, és ezt minőségi módon kell csinálniuk. Amíg ezeket a beállításokat nem végezzük el, addig az egészségügy olyan lesz, mint a lyukas vödör: hiába öntünk bele vizet, kifolyik. A reformot minél hamarabb el kell kezdeni, hiszen a Smer kormányzásával elveszítettünk 12 évet.

K. GY.: Szerintem a kórházreform addig nem fog működni, amíg az általános orvosok számát nem fogjuk növelni. Ezek az orvosok számítanak az első lépésnek. Ők el tudnák végezni azokat az alapvető kezeléseket, amelyekért nem kell kórházba mennie a betegnek. Ma viszont azt látjuk, hogy az állami kórházak tele vannak, nincs hova elhelyezni a betegeket. Az első lépésen kívül még az utolsó sincs bebiztosítva, vagyis a hosszú távú betegellátás. Amíg az eleje és a vége hiányzik, addig a közepe sem működhet. Ezért is mondom, hogy nem elég a kórházreform, egy teljes egészségügyi reform kell. Beszéltünk a fiatalok motivációjáról. Ma már lehet látni, hogy amennyiben elindítjuk a kórházreformot, melyik kórház marad meg, és melyikben folytatnak majd csökkentett tevékenységet. A fiatal orvosok viszont nagyon ambíciózusak, és ha azt fogják látni, hogy a lakhelyükhöz közeli kórházban hiányzik a szolgáltatások teljes skálája, akkor azt fogják mondani, hogy őket ez nem érdekli. A fiatalok minél többet akarnak tanulni, erre meg kell adni a lehetőséget, és néhány kórháznak sajnos már előre meg van határozva a jövője.

V. N.: Annyit szeretnék hozzátenni, hogy ne beszéljünk kórházak bezárásáról. A kórházak nem lesznek bezárva, csak más tevékenységet fognak folytatni. Azok az osztályok, ahol már nem fognak akut egészségügyi ellátást nyújtani, akár áttranszformálódhatnak a hosszú távú betegellátásra, hiszen ilyen osztályból nagyon kevés van. Értem, hogy a fiatal orvos, aki sebész akar lenni, az nem fog ilyen kórházban dolgozni, de nézzük ezt a betegek szempontjából. Hát mégis mit szeretne az ember, milyen kórházban szüljön a felesége? Ahol 150 szülést vezetnek le egy évben, vagy ahol 1150 szülést? Tudjuk, hogy a mennyiséggel nő a minőség is, hiszen több a tapasztalat, pontosan tudja minden orvos és nővér, hogy mit csináljon. Nem kell semmilyen kórházat bezárni, hiszen szükség van a kapacitásokra, de lehet, hogy néhány osztályt át kell transzformálni. Ha nem csináljuk meg a kórházreformot, akkor a jelenlegi rendszerben már nem nagyon tudjuk emelni a betegellátás minőségét, és ez rossz hír a betegek számára.

K. GY.: Ezzel nem teljesen értek egyet. Bármilyen iparágat is veszünk figyelembe, a fokozatos leépítés végül bezáráshoz fog vezetni. Ha megnézzük a reformot, akkor már most előre tudjuk jelezni, hogy melyik az a kórház, ami valószínű, hogy előbb-vagy utóbb bezárásra kerül. És melyik régiót érinti ez? A magyarlakta régiót. Ezeket a kórházakat inkább fejleszteni kellene, főleg a keleti területeken.

V. N.: Igaz, hogy a déli és keleti régiókban elég komplikált a szituáció, viszont azt hozzátenném, hogy a Híd aktivitásának köszönhetően jönnek beruházások az itteni kórházakba: az érsekújváriba például 15 millió, vagy a komáromiba 11 millió. Ugyan ez nem oldja meg az orvoshiányt, de abban segít, hogy a munkakörülmények jobbak legyenek. Azt még elmondanám, hogy a déli régiók kórházai közül a komáromiban, a dunaszerdahelyiben, az érsekújváriban, a nagykürtösiben, a rimaszombatiban, a kassaiban, a rozsnyóiban, a tőketerebesiben és a királyhelmeciben a reformnak köszönhetően sürgősségi osztályokat hoznának létre. Vagyis a kórházreform néhányuk számára pozitív lenne, hiszen kapnának pénzt a sürgősségi osztályok kialakítására.

Az utolsó téma, amit érinteni szeretnék, az a hosszú várólisták problémája. Vannak olyan kórházak, ahol heteket, vagy akár hónapokat is kell várni a kezelésre. Ezt hogyan lehetne megoldani?

V. N.: Ezzel kapcsolatban nem nagyon vezet statisztikát sem az egészségügyi minisztérium, sem a biztosítók, azt viszont érezzük, hogy a betegek többet várnak. A Kassai Egyetemi Kórházban, ahol én is dolgozom, biztosan többet kell várni, mint mondjuk öt éve. A betegek erre nagyon panaszkodnak. Két dolgot lehetne tenni. Az egyik, hogy várólistát kellene vezetni minden egyes kezelésről, hogy tudjuk, „hol szorít a cipő”. Sokáig kell várni egy CT-berendezésre? Több pénzt kell juttatni ide. A probléma az, hogy most homályosan beszélünk arról, hogy sokat kell várnunk, de nem tudjuk pontosan, hogy mire és mennyit. A másik, hogy egy centrális megrendelőrendszert kellene bevezetni: akár interneten keresztül, vagy bármilyen megrendelőponton, hogy egy konkrét szakorvoshoz egy konkrét időpontra berendelhesse magát a beteg, illeték nélkül.

K. GY.: A várólistákkal mindenképpen foglalkozni kell. Az elég rossz képet mutat, hogy bemegyünk egy rendelőbe, ahol 25-en ülnek. Sokan már hajnali ötkor vagy hatkor odamennek, hogy bekerüljenek a rendelőbe, ami kilenckor nyit. Még így is előfordul, hogy valaki odamegy nyolckor, és előttük kerül be, hiszen eleve volt leegyezett időpontja. Ez nem éppen korrekt, és rossz hangulatot kelt. Ehhez kellene a központi megrendelőrendszer kiépítése. Ez külföldön működik, nekünk csak át kellene venni, és használni.