Kotlebáék visszavonulót fújtak

Besztercebánya |

<p>Megismétli az útjavításokra kiírt és vitatható módon lefolytatott közbeszerzési eljárásokat Besztercebánya megye. A hivatal elutasítja, hogy törvényt sértett volna, az ellenzék viszont feljelentést tesz az ügyben.</p>

Marian Kotleba irányítása alatt Besztercebánya megye közel 9 millió euró értékben 15 útszakasz felújítására írt ki közbeszerzési eljárást. A felhívást hétfőn délután tette közzé a megye, pénteken reggel pedig már lezárta az elektronikus aukciót. Magyarán: az érdeklődőknek mindössze 3 munkanapjuk volt arra, hogy felmérjék a felújításra váró útszakaszokat. Ráadásul a győztes kivitelezőt elektronikus aukción választották ki, holott a hatályos törvények értelmében ilyen típusú pályázatot hagyományos módon kell lebonyolítani. További érdekesség, hogy a 15 versenypályázat közül kilencet egy mindössze négy alkalmazottal működő cég nyert el.

Szakértők szerint ilyen rövid idő alatt a kivitelezők nem mérhették fel az egyes szakaszokat, és nem adhattak reális árajánlatot sem a munkákra. Ráadásul a megye mind a 15 pályázat aukcióját egy időpontban nyitotta meg és zárta le.

Marian Kotleba szerint a pályázatok rendben voltak, mindent átláthatóan, az elektronikus aukció szabályai alapján bonyolítottak le. Sőt, a felhívással jelentős összeget takarítottak meg. Tíz közbeszerzési eljárást mégis megismételnek.

„Az első körben legsikeresebb cég hat tendertől már visszalépett, a maradék három pályázatról várhatóan hétfőn mond le. Egy szakasz felújításától a Skanska cég is visszalépett” – közölte tegnap Kotleba, aki szerint az útszakaszok felújításának meghiúsítása előre eltervezett dolog volt, mellyel őt akarják lejáratni a megyei választások közeledtével. A hivatal egyébként ismét elektronikus aukción szeretné kiválasztani a felújítási munkálatok győztes kivitelezőjét. A megyefőnök álláspontja szerint ugyanis a közbeszerzési eljárásoknak ez a legátláthatóbb formája. A jelentkezési határidőt a korábbi ötről hét napra tolnák ki.

Az ellenzék szerint a megyének a pályázatok körüli félreértések tisztázásáért kezdeményeznie kellett volna, hogy a tendereket vizsgálja meg a Közbeszerzési Hivatal, a Versenyhivatal és a rendőrség. „Ehelyett Marian Kotleba különböző összeesküvési elméletekkel állt elő arról, hogy ki mindenki állhat a vitatható pályázatok hátterében pusztán azért, hogy lejárassa őt” – mondta Grendel Gábor (NOVA). Az ellenzék beadvánnyal fordul az illetékes hivatalhoz, melyben kérni fogja a közbeszerzési eljárások felülvizsgálatát.

Közben a Közbeszerzési Hivatal több beadvány nyomán már vizsgálódik a pályázatok ügyében. A megyei hivatalban a a napokban ellenőrzést fog tartani. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?