Kotleba emberei Gútán kampányoltak

Kicsit tájidegen volt, de nem sok vizet zavart az ĽSNS furgonja az álmos gútai őszi idillben hétfő délután, a városi hivatal szocreál épülete előtti parkolóban. Persze nem lehetett nem észrevenni Milan Uhrík, a szélsőséges párt Nyitra megyei potentátjának ábrázatát a kocsi oldalán, de nem zárultak be a zsalugáterek a házak ablakain, és az aggódó anyák nem rángatták be a házakba a síró gyerekeket, mint a vadnyugati filmekben, mikor a rosszarcú főgonosz érkezik a városba. A babakocsis anyukák és a kutyasétáltató bácsik zavartalanul élvezték az októberi vénasszonyok nyarát – nem igazán hatotta meg őket, hogy a ĽSNS a városba jön, és tagjai épp nagy leszámolásra készülnek a „politikai maffiával”, ahogy a furgon felirata fogalmazott. 

Pedig nagy volt a felháborodás a közösségi hálón, mikor kiderült, hogy a Gútai Városi Művelődési Központban (vmk) prezentálhatják magukat a szélsőséges párt tagjai. A szinte színmagyar csallóközi városkában még márciusban próbált filmvetítést rendezni az ĽSNS, ám végül nem sikerült összehozniuk a dolgot több helyi aktivista tiltakozásának köszönhetően ugyanis sehol sem kaptak helyet. 

Ha zárva az ajtó... 

Ám a ĽSNS kampánystratégiájának egyik pillére most épp az, hogy amiatt panaszkodjanak, hogy elnyomja és lépten-nyomon keresztbe tesz nekik a politikai elit, így logikus volt, hogy visszatérnek, ráadásul egy önkormányzati épületbe, a helyi művelődési központba. Ezúttal pedig nem nagyon volt törvényes lehetőség arra, hogy kizárják Uhrík csapatát a városból. Bár az épp ülésező önkormányzat néhány képviselője szerette volna elérni, hogy a gútai kultúrházban ne gyűlésezhessen a Kotleba-párt, határozati javaslatukat végül nem fogadták el. „Kampányidőszak van. A választási törvény minden pontját átnéztük, ám a törvény szerint minden pártnak egyenlő lehetőséget kell biztosítani, tehát ha másnak kiadtuk a művelődési központot, nekik is ki kellett adnunk” – mondja Horváth Árpád gútai polgármester, aki szerint az ĽSNS kifizette a terembérleti díjat. „Ha filmet vetíteni jöttek volna, mint márciusban, akkor nem adjuk ki nekik a termet. Ez viszont egy más helyzet volt” – magyarázta. 
Két gútai képviselő, Forgács Attila és Samu István ennek ellenére is megpróbálta legalább szimbolikusan megakadályozni, hogy a zöldtrikósok bejussanak a művelődési központba, és a Facebookon bejelentették, lelakatolták az épület bejáratát. A parkolóban bágyadtan cigizgető ĽSNS-tagok azonban ezt láthatóan nem okozott különösebb problémát, és komótosan pakolgatni kezdték a művelődési házba a felszerelést a lezárt bejárat melletti ajtón, melyen nem volt lánc és lakat – állítólag azért, mert évek óta senki sem használta. Talán észre sem vették, hogy itt őket ki akarták zárni – legalábbis nem említették a dolgot a gyűlésen. 

Titkolózó szimpatizánsok 

Délután fél hétkor minden tiltakozás és probléma nélkül elkezdődött az ĽSNS kampányrendezvénye – a főszereplő, Milan Uhrík nélkül, aki állítólag Besztercebányán maradt a helyi megyei önkormányzat ülésén. 

A nagy kampánytalálkozó mindössze alig több mint egy tucat ember előtt zajlott: s ebben benne volt az idős helyi férfiak ötfős csoportja, néhány párttag, két fiatal srác, a kultúrház alkalmazottai, valamint három újságíró – tiltakozó nem volt egy sem. Ám ez a szám csalóka, nem szabad komolyabb következtetéseket levonni belőle. Egyrészt mert Besztercebánya megyében az ĽSNS rendszeresen több mint száz résztvevő előtt prezentálhatja magát egyegy ilyen eseményen. Másrészt Gútán a 2016-os választások adatai szerint 50-en szavaztak a ĽSNS-re, és ez a becslések szerint itt is növekedhetett. Csallóköz – illetve Nyitra megye – azonban más, mint a besztercebányai régió, itt ugyanis a helyiek – Kotleba magyarjai – egyelőre nem vállalják nyilvánosan, hogy a párt szimpatizánsai közé tartoznak. „Ne fotózzon minket!“ – dörrent rá a fotós kollégára az egyik idős férfi (kósza hírek szerint korábbi SDKÚszimpatizáns), mikor az képeket akart készíteni a résztvevőkről – sőt, az ĽSNS saját fotósát is leteremtette. A kampánytalálkozó hosszú volt, vontatott, meglehetősen amatőr, és lélektelen – ráadásul a hangvétel is inkább egy kései HZDS-mítingre emlékeztetett. Ezt az érzetet erősítette, hogy a párt kampányújsága mellett az Extraplus című magazint is osztogatták – ez az a lap, melybe a mečiarista propagandagépezet korábbi újságírói is gyakran írogatnak. 

A rendezvénynek olyan hangulata volt, mintha a párt képviselői nyűgnek éreznék, hogy hagyományosan kell kampányolniuk – ami nem is csoda, az ĽSNS elsősorban az interneten mozgósít. Nem hangzott el a „Na stráž!“ köszöntés, a párt radikalizmusára csak a zöld molinó és a pártlogós zászlók emlékeztettek. Négyen ültek a pódiumon: három meglehetősen megszeppent képviselőjelölt, és Ján Kecskés, a párt parlamenti képviselője, aki Milan Uhríkot volt hivatott helyettesíteni. A párt egyik jelöltje, a szlovák népviseletbe öltözött Andrea Hudecová igyekezett méltóságteljesen bejelenteni Kecskést, ám egyértelmű volt, a parlamenti képviselő csak felmondani érkezett az előre bekészített konzervanyagot. 

De mit mondott Kecskés? 

A szót előbb Miroslav Rusňák ógyallai képviselőjelölt kapta meg, aki kicsit akadozva, papírból olvasta fel, miért szeretne megyei képviselő lenni, majd Daniel Mikula a 122 lakosú szlovák telepesfalu, Újpuszta (Mudroňovo) volt polgármestere beszélt arról, hogyan árusítja ki a jelenlegi politikai elit a hazát. Ezután kapott szót Kecskés, de ő sem egy protestpárt forradalmár hangvételében beszélt. A párt kommunikációjára az utóbbi időben jellemző, hogy visszavettek a kontraproduktív zsidózásból és cigányozásból, a retorikájukat most már inkább az EU-ellenesség és a hazai politikai elit szidalmazása dominálja. Kecskés végig tartotta magát ehhez, a romákat is csak egyszer vette elő, mikor arról beszélt, hogy az ĽSNS meri nevén nevezni a „cigányproblémát”. Előbb arról beszélt, hogyan akadályozzák őket a politikai pártok és a sajtó, majd az EU szabályozását szidta, amely miatt ádáz ellenőrök vegzálnak és büntetnek idős, állatokat tartó falusi embereket, akik nem regisztrálják be a kecskéjüket. Később egy hosszú videót mutattak be, melyet a ĽSNSképviselőinek parlamenti beszédeiből vágtak össze mindenfajta kontextus nélkül, ezzel igyekezvén bizonyítani, hogy a zöldtrikós szélsőségesek az egyetlen valódi ellenzéki párt. 

Huncut számok 

S itt látszott meg a legnyilvánvalóbban, hogy mi az ĽSNS jelenlegi fegyvere: a tények szabad értelmezése. Kecskés ugyan hitelesnek ható tényeket sorolt fel, mikor Uhrík kampányanyagát ismertette, de rendszerint elfelejtette ezeket kontextusba helyezni, és sűrűn élt a „számmágia“ eszközével, mikor a besztercebányai „gazdasági csodát” ecsetelte – ami hivatalvezetőként Uhríknak is köszönhető. Elmondta például, hogy Kotlebának köszönhetően Besztercebánya megye olcsóbban javít utakat, mint Nyitra megye – de arról nem beszélt, hogy a megyei feketefoglalkoztatás miatt ezt nem európai pénzalapokból teszi – innen akár 20–25 millió euró is jöhetett volna –, hanem a megye költségvetéséből. S azt sem említette, hogy mikor 15 útszakasz felújítását rendelte meg 9,7 millió euróért, 9 megbízást egy négy alkalmazottal működő cég nyert el furcsa feltételek mellett. 

Kecskés hosszan ecsetelte, hogy Kotleba csaknem 30 millió euróval csökkentette a megye adósságát, mely még elődje idejéből maradt rá, de azt elfelejtette hozzátenni, hogy a megyei tulajdon értéke ez idő alatt a zárszámadások szerint hasonló mértékben csökkent, miközben minden más megye növelni tudta tulajdona értékét. Azt sem említette meg, hogy Kotleba idején a megye a befolyó adókból négy év alatt 84 millió euróval többet kapott az államtól, mint elődje, a smeres Vladimír Maňka idején. 

Kecskés beszélt arról is, hogyan csökkentették a megyei hivatal alkalmazottainak számát, de azt nem tisztázta, miért nőttek ezzel párhuzamosan csaknem 4 millió euróval a megye működésével kapcsolatos kiadások, és miért ülnek kulcspozíciókban a megyefőnök rokonai. 

A hosszas beszámoló után nem záporoztak a kérdések, csupán az idős férfiakból álló brigád tett fel két óvatos kérdést az ĽSNS támogatottságával, illetve a polgárőrséggel kapcsolatban. Amilyen csendesen kezdődött, olyan csendesen véget is ért a találkozó, amely így nem sokat segített Kotlebáéknak. Az pedig titok maradt, egyáltalán miért volt rá szükség.