<p>Fogatlan papírtigris, de a kismamákat hatásosan lehet vele ijesztgetni. A kórházak ráuszíthatják a gyámhatóságot azokra, akik szülés után a kórház helyett inkább otthon akarnak lábadozni. A civil szervezetek tiltakoznak.</p>
Kötelező kórházi kezelés
Pozsony |
A javasolt intézkedés sérti az alapvető emberi jogokat, és ellentétben áll a józan ésszel is, vélik az aktivisták, akik aláírásokat gyűjtenek a tervezet ellen, melyhez lakossági észrevételt nyújtanak be. Az új jogszabály ugyanis kimondaná: haladéktalanul jelenteni kell a gyermekvédelmi és gyámügyi hatóságnak, ha szülés után az anya – csecsemőjével vagy nélküle – a szolgáltató beleegyezése nélkül elhagyja az egészségügyi intézményt. A civilek nem vonják kétségbe a szülés utáni egészségügyi ellátás szükségességét, csak arra figyelmeztetnek: azt nem feltétlenül a kórházban kell biztosítani, és ha valaki az otthoni környezetet választja, azért nem kell a gyámhatósággal ijesztgetni – sokaknak már a szó hallatán az jut az eszébe, hogy elvehetik tőlük gyermeküket. Ausztriában, ahova sok szlovákiai is jár szülni, akár már 6 órával a szülés után hazamehet a kismama. A legtöbb nyugati országban a szülészi asszisztensek járnak a nők után, és otthon ellenőrzik egészségi állapotukat, segítenek, tanácsot adnak. „Nálunk a babákat és a mamákat akkor is, ha nincsenek komplikációk, mindketten egészségesek, napokig túszként tartják a szülészeten, úgy kezelik őket, mintha az állam és a kórházak vazallusai lennének, amire egyetlen fejlett országban sincs példa” – mondta lapunknak Janka Debrecéniová emberjogi aktivista. Az emberjogi szakértő szerint meg kell adni mindenkinek a választás lehetőségét. Akarata ellenére senkit sem lehet kórházban tartani, ráadásul a javasolt intézkedésnek a gyakorlatban sincs sok értelme, hiszen mire a kórházi bejelentés alapján a gyámhatóság valamilyen intézkedéseket foganatosíthatna, a „törvénysértő” kismamát valószínűleg időközben egyébként is hazaengednék, csak pár napról van szó. „De valakinek az is örökkévalóságnak tűnhet, mert lehet otthon még egy-két gyereke, akikről nincs kinek gondoskodnia, vagy valamelyiket közülük még szoptatja. Esetleg betegek a szülei, vagy valami történt a családban. Számos oka lehet annak, miért választja a kórház helyett a saját otthonát. A megfélemlítés a demokratikus társadalmakban elfogadhatatlan” – tette hozzá Debrecéniová. Csehországban is hasonló bejelentési kötelezettséget vezettek be, de nem vált be, ezért eltörölték, helyette a szaktárca a civil szervezetekkel közösen dolgozik a szülés utáni kórházi elbocsátás és gondoskodás szabályain. Az egészségügyi ellátásról szóló új törvény leghamarabb tavasszal léphet hatályba, tárcaközi véleményezése január elején zárul le, a benyújtott észrevételeket csak utána értékelik. A vitatott intézkedést egyébként a szociális ügyi tárca kérésére iktatták a törvénybe, akárcsak azt, hogy a csecsemő szülészetről való elbocsátásakor megfogalmazott jelentésbe beírják leendő kezelőorvosa – az anya által megadott vagy a lakhely szerint illetékes gyermekorvos – nevét és elérhetőségét, és a jelentést egyenesen neki is postázzák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.