Korszerű tűzoltó-berendezések

Március 11-én Budapesten autódarukat és egyéb nagy értékű tűzoltó és műszaki mentési felszerelést adott át dr. Lampert Mónika belügyminiszter a tűzoltóságoknak.

Március 11-én Budapesten autódarukat és egyéb nagy értékű tűzoltó és műszaki mentési felszerelést adott át dr. Lampert Mónika belügyminiszter a tűzoltóságoknak. A rendezvényen Esztergom város részéről Ivanov Mihály képviselő, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke és Kövecs István tűzoltó alezredes, parancsnok vett részt, aki röviden tájékoztatta lapunkat az eseményről.

Milyen program keretében kapták a felszereléseket?

2002-ben pályázatot nyújtottunk be a tűzvédelmi felszerelések korszerűsítésére, s most ennek keretében kaptuk meg a szükséges eszközöket. Ezt a magyarországi biztosító társaságok befizetett adójának 1%-a tette lehetővé, mivel ezt az összeget kötelesek tűzvédelmi berendezések korszerűsítésére fordítani.

Milyen készülékeket, milyen értékben kaptak?

Tíz Auer légzőkészüléket kaptunk összesen 3,8 millió forint értékben. Ez ugyanolyan fontos kelléke a tűzoltásnak, mint például a fecskendők. A légzőkészüléket a tűzoltók használják az oltás helyszínére való behatoláskor a füstgázok káros hatásainak kivédésére. Nem először jutottunk pályázat útján fontos berendezésekhez, az elmúlt években két Mercedes gépi fecskendőt, zagyszivattyút és egyéb opciós készülékeket kaptunk meg.

Milyen színvonalú az esztergomi tűzoltóság felszereltsége?

Általánosságban elmondható, hogy kielégítő műszaki állapotúak a berendezéseink. A közeljövőben szükség lesz a két gépi fecskendő lecserélésére, valamint a magasmentéshez használt létrás autó cseréjére. Erre szintén pályázunk, nekünk csak a 20 %-os önrészt kell biztosítanunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?