Korčok szerint Szlovákiának erős diplomáciára van szüksége

Ivan Korčok
Pozsony |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter azt szeretné, ha a kormány tagjai bíznának a szlovák külügyi szolgálatban. Emellett felelősségteljes magatartásra szólította fel a külföldre látogató szlovák politikusokat. Korčok Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter múlt heti, budapesti útjára reagált, aki a tárgyalásokról kizárta a szlovák nagykövetség képviselőit.

Korčok szerint a jelenlegi és a volt diplomaták a hétfői felhívásukkal arra reagáltak, hogy megkérdőjeleződött a szlovák diplomácia integritása, amely a pártatlanságra és a belpolitikától való távolságtartásra épül. Hozzátette: Szlovákiának erős diplomáciára van szüksége, amelyet sem idehaza, sem külföldön nem szabad megkérdőjelezni.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter kijelentette: múlt héten több „nagyon szerencsétlen megnyilvánulás” is eljutott hozzá Matovič útjával, illetve a külügyi szolgálat megkérdőjelezésével kapcsolatban. „Számomra teljesen egyértelmű, hogy bármilyen, miniszteri vagy képviselői szintű tárgyalásra – amennyiben hivatalos tárgyalásról van szó – a megfelelő diplomáciai kísérettel együtt kell sort keríteni” – hangsúlyozta.

Korčok ismét elhatárolódott Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselőjének állításaitól, aki korábban hungarofóbnak titulálta őt és Martin Klus (SaS) külügyi államtitkárt is. „Én az állam érdekében járok el” – hangsúlyozta Korčok. Gyimesi fellépését szokatlannak tartja Juraj Krúpa, az OĽaNO képviselője is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?