Korčok Budapesten: amíg nincs vakcina, a felelősségteljes viselkedés a legjobb védőoltás

Ivan Korčok
Budapest |

Amíg nincsen vakcina, addig a felelősségteljes viselkedés a legjobb védőoltás – fogalmazott Ivan Korčok szlovák külügyminiszter kedden Budapesten, miután találkozott a magyar, a cseh, az osztrák és a szlovén külügyi tárca vezetőivel.

Ivan Korčok az úgynevezett bécsi ötök informális csoportosulás sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatt kiderült: amit öröknek gondoltunk, az valójában nem az. Példaként említette a szabad utazást. Ugyanebben az időszakban világossá vált, hogy mennyire nélkülözhetetlen a párbeszéd – fűzte hozzá.

Korčok továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek száma folyamatos emelkedik bizonyos országokban.

„Amíg nincsen vakcina, addig a felelősségteljes viselkedés a legjobb védőoltás” – fogalmazott a szlovák tárcavezető.

Szijjártó Péter közölte: Magyarország 34,5 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolít le a másik négy állammal. Ez a magyar kereskedelmi forgalom egyhatoda.

Szijjártó azt szorgalmazta, hogy igazságosan osszák el az európai uniós forrásokat a következő hétéves ciklusra. Elfogadhatatlan, hogy többet kapjanak a koronavírus-helyzetet felelőtlenül, magukat eladósítva kezelő, valamint a gazdagabb államok – jelentette ki.

Alexander Schallenberg, Ausztria európai és nemzetközi ügyekért felelős szövetségi minisztere is kiemelte a bécsi ötök egyeztetésének fontosságát. Szeptemberben Szlovéniában találkoznak, akkor ez már hagyománynak fog számítani – mondta. Megjegyezte, hogy a csoportosulást középső ötöknek (central five) is nevezik.

A koronavírus-járvány még nem múlt el, sőt még a csúcsára sem ért – figyelmeztetett Alexander Schallenberg, hozzátéve: ügyelni kell arra, hogy „ne legyen nagy bozóttűz a parázsló fészkekből”.

Az osztrák tárcavezető is kiemelte, hogy méltányos európai uniós forráselosztást kell megvalósítani, és megfelelő szinten kell tartani a hitelek arányát. Semmi szükség arra, hogy még egy európai intézményi válság is rárakódjon a koronavírus-járványra – fogalmazott.

Tomáš Petříček cseh külügyminiszter közölte: a virtuális egyeztetések után először egy hónapja Bécsben találkoztak ebben a formában. A keddi tárgyalás célja elsősorban a járvány gazdasági hatásainak megvitatása volt.

A koronavírus nem tűnt el, meg kell tanulni együtt élni vele – hangoztatta Petříček.

Anže Logar szlovén külügyminiszter arról beszélt, hogy a világjárvány új dimenzióba vezette át a bécsi ötöket.

A keddi tárgyalás vezérfonalát a koronavírus pénzügyi hatásai adták – erősítette meg Anže Logar is, aki úgy fogalmazott, hogy barátok közt érzi magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?