Korčok: A kormány Szlovákiának árt a konspirációval és szövetségesei támadásával

korčok k

Ivan Korčok polgári államfőjelölt szerint Szlovákia alapvető külpolitikai érdekeit tapossa meg a kormány,  amikor összeesküvés-elméleteket terjeszt és saját szövetségeseit támadja. Korčok hétfői sajtótájékoztatóján ezzel reagált Robert Fico (Smer) kormányfő Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseire.

„Az az érzésem, hogy a kormányfő Peter Pellegrini (Hlas) asszisztálásával teljesen a szövetségeseink ellen akarja fordítani a közvélekedést és megkérdőjelezni EU- és NATO-tagságunkat” – jelentette ki Korčok. Szerinte rendkívül károsak Fico Ukrajnáról tett kijelentései.

Hozzátette, a szlovák gazdaságnak is óriási károkat fog okozni az, amit a kormányfő és Pellegrini házelnök képvisel, mert a szövetségeseink felteszik a kérdést, miért adjanak anyagi támogatást egy ilyen kormánynak. Korčok ezért azt hangsúlyozza, hogy Szlovákiában szükség van mindennek ellensúlyozására az elnöki hivatalon keresztül, egyébként borul az egész ország.

A kormányfő hétfőn arról tájékoztatott, hogy Szlovákia nem fog kétoldalú megállapodás alapján olyan együttműködést ajánlani Ukrajnának, melynek része lenne az is, hogy szlovák katonák lépnének ukrán területre. Fico ezt az álláspontot fogja képviselni az európai vezetők párizsi megbeszélésén. Pellegrini házelnök, a Hlas elnöke megerősítette, hogy teljes mértékben egyetért a szlovák kormány álláspontjával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?